Nyelvtudományi Közlemények 51. kötet (1941)

Tanulmányok - Lakó György: Finnugor végmagánhangzó-kérdések 26

26 LAKÓ GYÖRGY Finnugor végmagánhangzó-kérdések. A lív nyelv rendszeres hangtörténete máiig is megíratlan ugyan, rávonatkozó ismereteket azonban nagy számmal találunk abban a bevezetésben, amelyet KETTUNEN LAURI pompás lív szótárához írt (Livisches Wörterbuch mit grammatischer Einleitung. Helsinki, 1938). E bevezetés a végmagánhaingzókra is kitér, s belőle a lív végvokalizmusról az alábbi képet nyerjük: 1. azok az eredetileg e-, Dl. e-végű közfinn szavak, amelyek a mai finnben e-tövűek, de í-végűek, a lívben elvesztették végmagánhangzójukat; pl. Tcaks „zwei" ~ fi. kaksi, laps „Kind" ~ fi. lapsi, te'D „Stern" ~ fi. tahti, tu'T „Feuer8

~ fi.

túli, üks „eins* ~ fi. ylcsi, vafz „Stengel" ~ fi. varsi, vél „Brúder" - fi. véli, véz .Wasser" ~ fi. vési stb. (vö. még LAKÓ, A permi nyelvek szóvégi magánhangzói 57); 2. azokkal az a- és á'-végű finn szavakkal szemben, amelyek végmagánhangzója a közfinnben is ugyanilyen volt, a lívben ma a- (olykor §-) végű szavak állanak; pl. láiska „fául" ~ fi. laisJca, rnusta „schwarz" ~ fi. musta, paikka „Ort" ~ fi. paikka, randa, „Strand" ~ fi. ranta, sená „Wort" ~ fi. sana, sieppá „Schmied" ~ fi. seppa, stilga „Rücken" ~ fi. selká, víla „Getreide" ~ fi. vilja stb. (vö. még LAKÓ, uo. 57) ; 3. a szóvégi a csak abban az esetben kopott le, ha az első szótagban eredetileg hosszú magánhangzó állott; pl.