Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)

Tanulmányok - Fettich Nándor: A fativizsi lelet 79

A FATIVIZSI LELET 81 avarság keleties irányzatú magyarföldi fémművességének termékei1

).

Egy lényeges különbség azonban első pillanatra szembetűnik: hogy a fativizsi lelettárgyak készítői ezüst nyersanyagot használtak. Ez a körülmény különleges helyet biztosít a fativizsi leletnek az avarkor emlékei között. A vele kapcsolatos főbb kérdések a következők: a tárgyak készülésének ideje, helye, technikai körülményei és díszítő motívumaiknak származása. Az a fejlődési folyamat, amelybe ez a lelet, mint egy különleges tag beilleszkedik, ősrégi időben kezdődött és ennek a leletnek a korában sem szűnt meg. A történeti nomádkultúrák élete, virágzása és hanyatlása fémművességükben is visszatükröződik. Az új alakulatok alapvető elemeik egy részét a megelőző és környező kultúráktól nyerik. Ezen az alapon hatalmas belső folytonosságról beszélhetünk, amely a történeti steppe-népek művelődéstörténetének a gerincét alkotja. A szóbanforgó lelet kapcsán nem kívánjuk az egész folyamatot végigkísérni, csak utalunk annak egyes megelőző, távolabbi mozzanataira és inkább a lelet helyét igyekszünk pontosabban meghatározni. A csaton (2) meglátszik, hogy motívumát a véretekről (1) vitték át a nélkül, hogy a jelenetet a csattest keretéhez idomították volna. Ez a kezdetlegesség mutatja, hogy itt nem kialakult gyakorlat művével állunk szemben, hanem alkalmi megoldással. Ez esetben az ezüst nj^ersanyagban az öntési technika mellett nem is várhatunk egyebet. A téglalap-alakú darabnak (4) ornamentikája utal legvilágosabban a készülési körre. Az állatmotívum látszólag szervetlenül kapcsolódik a bekeretezett geometrikus díszítményhez. A téglalap-alakú keret, mint veret-típus, a VI. és VII. századi Délkelet-Európában otthonos. Az eredetileg bádogból készült keret(Mitt. d. Anthrop. Ges. in Wien, XXIX. 1899, 38). Ezt a megállapítást építette ki ALFÖLDI A. irodalmi megalapozással: Untergang der Römerherrschaft in Pannonién (Berlin—Leipzig, 1926. 2. k.). REINECKE később mégegyszer visszatért a, kérdéshez: Die archáologische Hinterlassenschaft der Awaren (Germania XII, 1928, 87). A bronzöntvényes kultúra kialakulásának körülményeit az Archaeologia Hungarica XVIII. kötetében (III. fejezet) igyekeztem meghatározni. !) J. HAMPEL, Alterthümer d. frühen Mittelalters in Ungarn, Braunschweig, 1905, I. 509. A bronzöntvények technikai körülményeiről és művészettörténeti összefüggéseiről: FETTIOH, Bronzeguss und Nomadenkunst, Prága, 1929. Nyelvtudományi Közlemények L. 6