Nyelvtudományi Közlemények 48. kötet (1931)

Tanulmányok - Laziczius Gyula: Bevezetés a fonológiába. I. 1

BEVEZETÉS A FONOLÓGIÁBA 7 az olvasót. Bár két nyelven is megjelent, először lengyelül (Rozpr. fii. Ak. XX. [1894]), majd németül (Versuch einer Theorie phonetischer Alternationen. Strassburg, 1895.), a századvég nyelvészeti irodalmában alig keltett visszhangot, egy szűkebb körön kívül tudomást sem vettek róla, A „Kísérlet"-ben új színt és főkép perspektívát kap a váltakozások elmélete, történeti perspektívát. Amíg a kezdő periódusban a statikus szempont az uralkodó, itt az elgondolás merőben dinamikus. •• Az alternációk okát — BAUDOUIN DE COURTENAY szerint — mindig a fonetikai helyzetben kell keresni. A hangok ejtésére a helyzet, amelyben előfordulnak, sokszor van hatással. E hatás folytán a lelkileg egységes hang (főném) szinte szemünk láttára több hangra hull szét. A különböző helyzet okozta váltakozás ilyenkor a divergencia (== neofonétikus alternáció) stádiumában van és fonetikus jellegű. A divergensek eltérése rendszerint igen csekély (keimende Alternatiori), olyannyira, hogy nem is kerül fel a beszélő tudatába (pl. a k fonetikus ejtéskülönbsége a ka, ke, ki, ko, ku csoportokban), de lehet jelentős és tudatos is (pl. lengyel lep „homlok", gen. Iba). Az ilyen divergenciás váltakozások az idők folyamán állandósulhatnak, a hangzási differencia pedig megmaradhat akkor is, ha az ok, mely a divergenciát létrehozta, időközben megszűnik hatni. A neofonétikus alternáció ezáltal palaofonétikussá válik, a divergencia hagyományos váltakozássá (traditionelle Alternation). Ha aztán az egymást követő nemzedékek tudatában a hagyományossá vált ejtéskülönbséghez alaktani, vagy semantikai jelentőség kapcsolódik, a fonetikai eltérés psychofonétikussá lesz: a hagyományos alternáció korreláció rangjára emelkedik. A fejlődés azonban itt nem áll meg. Néhány generáció múlva felbomolhat az asszociatív kapocs, a korreláció visszasüllyedhet a hagyományos váltakozás állapotába, sőt analógiás kiegyenlítődéssel meg is szűnhet, de ekkor ismét felléphetnek új ejtés-differenciák, és megkezdődhet a körforgás megint elölről. így elmondva az elgondolás elvontnak látszik, példával megvilágítva azonban kiderül, hogy BAUDOUIN DE COURTENAY nagyon is konkréten képzelte el ezt a fejlődési folyamatot. Vegyük azt a példát, amelyet ő is mintaként használ (i m. 89—92), a lengyel plesé „fonni" jelenidejének két alakját. Legyen az egyik témavokálisa -o- (egyes első, több. harmadik sz.), a másiké -e- (többi személy). A témavokálisok különbsége természetesen nem