Nyelvtudományi Közlemények 48. kötet (1931)
Tanulmányok - Laziczius Gyula: Bevezetés a fonológiába. I. 1
24 LAZICZIUS GYULA 41—64), de ő már sokkal tudatosabb, mert ismeri a kérdés elméleti részét, BAUDOUIN DE COURTENAY és SCERBA tanításait. Nemcsak hogy ismeri, de vitatkozik is velük, és a lélektani vonatkozások helyett inkább a kérdés funkcionális oldalát igyekszik kidomborítani. „A fonémek nem azért válnak ki (a meglevő hangárnyalatok tömkelegéből), mert minden beszélő előtt tudatosak, hanem azért tudatosak a beszélők előtt, mert a nyelvben, e szociálisan alakult jelrendszerben, sajátos nyelvtani funkciót töltenek be" (i. m. 46). Ezek azok a hangok, amelyek minden időben, minden népnél az írásbeli jelölés alapjául szolgálnak. A betűsorok alkotóinak — JAKOVLEV szerint — az volt a feladatuk, hogy intuitíve meghatározzák annak a nyelvnek fonémjeit, amelyhez betűsoruk készült, e mellett csak arra kellett ügyelniök, hogy minden főném külön jelet kapjon. Amikor fonetikai írásról van szó — fűzi tovább gondolatait JAKOVLEV — minél több jel áll a tudós rendelkezésére, annál tökéletesebben tudja érzékeltetni a hangárnyalati különbségek gazdagságát. A praktikus írásnál erre nincs szüksége, elég, ha a fonómeket tudja grafikusan megkülönböztetni, sőt csak ezeket szabad jelölnie. Egy ideálisan megalkotott alfabétumnak helyes alapképlete ez: A = Z+ V ahol a K a mássalhangzó, a V pedig a magánhangzó fonémek számát jelenti a betűsorban (A). Lényegileg ugyanerre az eredményre jut JONES is, mégpedig JAKOVLEV-vei egyidőben. „Grehören zwei Laute in einer Sprache zu demselben Phonem, so brauchen sie in der für praktische Zwecke bestimmten, phonetischen Umgangsschrift dieser Sprache nicht durch besondere Zeichen wiedergegeben zu werden. Treten aber in einer anderen Sprache dieselben beiden Laute als getrennte Phoneme auf, d. h. dienen sie in dieser anderen Sprache dazu, Wörter zu unterscheiden, so müssen für sie in dieser Sprache besondere Zeichen vorgesehen werdena 1 ) (Das System d. A. Ph. I. p. 19). JAKOVLEV azonban nem áll meg az alapformulánál; praktikus szempontból keresi az egyszerűsítési lehetőségeket is, amelyek különösen ott fontosak, ahol a íonémek feltűnő nagy száma megköveteli, hogy takarékoskodjunk a jelekkel. Helyesen látja meg, hogy a korrelációknál nyílik ilyen lehetőség, de ezt matematikai képletbe x) Ezt az „one letter per phoneme "-elvet ismétli JONES az „On phonemes"-ben is, Travaux IV, 78.
