Nyelvtudományi Közlemények 48. kötet (1931)

Tanulmányok - Laziczius Gyula: Bevezetés a fonológiába. I. 1

18 LAZ1CZIUS GYULA Az ó-görögben ugyanez csonkább formában jelentkezik Az így keletkező egységeket fonémbokroknak (Korrelationsbündel) nevezzük. Fonémbokrokról azonban csak akkor lehet szó, ha a korrelativ sajátságok, amelyek létrehozzák őket, közel állnak egymáshoz, rokonok. Egy artikulációs (pl. zöngés-zöngétlen) és egy intenzitási (pl hosszú-rövid) ellentétből fonémbokor nem keletkezhet. Ahol ilyen nem rokon korrelációk érvényesülnek, ott csak korrelációs rétegek (Korrelationsschichtungen) vannak jelen. Ezek a nyelvtudatban nem alkotnak egységet, (vö. TRUBETZKOY i. m. Travaux IV, 105 kk.). A magyar mássalhangzórendszer korrelativ jellemzői (zöngés és zöngétlen, hosszú és rövid), két külön réteget alkotnak, tehát nálunk nincsenek fonémbokrok. 5. Fonémváltozatok (variantes). Mindazokat a hangárnyalatokat, amelyeket a nyelv nem használ fel értelmi megkülönböztetésre, vagy nyelvtani célokra, változatoknak, variánsoknak nevezzük. A változatok fonológián kívül álló tényezők. A változatok okozta nem fonológiai értékű hangzási ellentét neve variáció. A variáció felléphet mint a korreláció kisórő jelensége (variation extraphonologique concomitante). A hangelemek (zönge, időtartam, hangerősség, magasság, stb.) ugyanis legtöbbször együttesen jellemzik a fonémet. A hangerősség pl. gyakran jár együtt hosszúsággal. A zöngés hangoknak gyenge artikuláció, a zöngótleneknek erős artikuláció a sajátossága (vö. média- és tenuis-zár, lenis- és fortis-rés). Az elemek funkcionális értéke ilyenkor háromféle lehet: 1. mindkettő egyformán lényeges tartozéka a jellemzett fonémnek (pl. a felső és alsó formánsok a holland magánhangzóknál), 2. egyik sem lényeges elem, tehát váltakozhatnak, helyettesíthetik