Nyelvtudományi Közlemények 48. kötet (1931)

Tanulmányok - Laziczius Gyula: Bevezetés a fonológiába. I. 1

16 LAZICZIUS GYULA BBNNI felfogásának azonban más gyengéje is van: a valóságra nem alkalmazható. Ha ugyanis a funkció nem kritériuma a fonémnek (psychophonnak), mi dönti el akkor, hogy mi hangszándék egy nyelvben és mi nem az ? Ki tud akkor számot adni egy nyelvjárás psychophonjairól, ha ismeri is az összes physiophonokat a legapróbb részletekig? Vagy hogyan állapítsuk meg egy holt nyelv psychophonjait, ha még a physiophonjait sem ismerjük? Ezekre a kérdésekre BENNI nem ad választ, és elfelejti SAussuRE-t is, aki a pere és mére szavakat szembeállítva mondja: „Entre eux il n'y a qu' opposition. Tout le mécanisme1

; du langage... repose sur des oppositions de ce génre" (Cours de lingu. gén.2

167). Konkrét anyagnál csak ilyen szembeállítások vezetnek eredményre, mert felfedik azokat a lehetőségeket, amelyek felett a nyelv, ha ritkán is, de rendelkezik/ Ez az egyetlen objektív módszer, amely rávilágít a hangok funkciós lehetőségeire. A funkciós lehetőségek felkutatása pedig a fonológia legfontosabb feladata. 4. A fonémek viszonya. Miután a különböző meghatározásokból már látjuk, hogy mi a főném, szólnunk kell azokról a viszonyokról is, amelyek a fonémek között fennállhatnak. A fonémek egymáshoz való viszonya kétféle lehet: asszociatív és Jcorrelativ. A fonémek minden nyelvben asszociatív rendszert alkotnak. Ezt a rendszert az egyes fonémek egymásközti társulása determinálja. Két vagy több főném közt az asszociatív összefüggés szála lehet erős és lehet laza. A legtöbb fgr. nyelvben a vokális fonémeket erős szálak fűzik egymáshoz, mégpedig külön a magashangúakat és külön a mélyhangúakat, ezekben a nyelvekben tehát szorosabb társulási kapocs van a magas-, illetve mélyhangú sorokon belül az egyes fonémek között, mint pl. az idg. nyelvekben, amelyekben a magánhangzó-harmónia ismeretlen. A körrelativ viszonyt a fonémrendszeren, vagy a rendszer egy részén végigvonuló fonikus sajátság és ennek hiánya határozza meg. Egy hangzási sajátság a fonémek egyik sorát különválasztja azoktól, amelyeknél ez a sajátság nem érvényesül, és így olyan ellentét keletkezik, mely az egész rendszerre, vagy legalább is annak egy részére jellemző. Ilyen fonikus sajátság pl. az időtartam. A latin magánhangzókat a hosszú, ill. rövid ejtés két ellentétes sorra bontja: a-a, ö-o, e-e, ü-u, l-i. Itt végig érvényesül a körrelativ ellentót, viszont a magyar mássalhangzóknál a zöngésség ós annak hiánya, a zöngétlenség csak a rendszer egy részét dominálja, mint