Nyelvtudományi Közlemények 47. kötet (1928)

Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A nyelvújítás - II. 1

A NYELVÚJÍTÁS 39 Lajossal és BENEDEK MmÁLYlyal, szinte megdöbbent a Grammatika szerkesztő-íróinak merev vaskalaposságától és irodalmi tájékozatlanságától.1

) Ettől fogva a „debreceniség" benne a konok maradiság ós a tudatlan önteltség fogalmává lett, s érezte, hogy a vele való összeütközés elkerülhetetlen. Ez egészen váratlanul a CSOKONAI síremlékéhez fűződő „Árkádiái pör "-ben meg is történt, miután a CSOKONAi-nekrológ2

) már fölkeltette volt a debreceniek-haragját; ettől fogva KAZINCZY és Debrecen nyilt ellenségekként álltak szemben minden, tehát a nyelvi kérdésekben is. — RÉVAI és VERSEGHY harcában határozottan az első mellé állt, bár nem minden nézetében osztozott is. — A KuLcsÁR-féle pályázat élénken foglalkoztatja; maga nem vesz ugyan részt benne, de sűrűn levelez e dologban Kis jÁNossal, s midőn barátjának műve koszorút nyer: Io Paean! kiáltással üdvözli. A feleletek nem vívták ki egész helyeslését, még Kise sem, mivel józan ortológiájukban nem látta eléggé a haladás biztosítékát. Az 1805-i országgyűlés nyelvi határozatai őt mint stilisztát kevésbbé érdekelték, de a mozgalmat, melyet indítottak, jó szemmel nézte. Egyáltalában tájékozást szerez minden téren ; olvassa az időközben megjelent irodalmi termékeket; érdeklődik a régibb és újabb írók munkái iránt és levelezésével a maga körébe von mindenkit, kiben a nemzeti lélek munkását sejti. Nézetei a nyelv fejlesztéséről a Szigvárt-bírálat óta lényegesen módosultak. SzENTGYöRGYihez intézett levelében3

) már így fogalmazza: „Minden Cruditást (Hárte) elkerülni — az újításokat nem halmozva, hanem félénken behozni, hogy az írás egészen tarka ne legyen — [ez régi pont, de új stilisztikai megokolással] — 's az újítás kedvetlenségeit két úton pótolni-ki: 1. hogy az Olvasó érezze, hogy arra szükség volt, 2. hogy az újítás édes légyen; legalább ne kedvetlen ... Új szót is lehet csinálni. De a' ki azt csinálja, figyelmezzen reá, hogy vele hol él . . . szót és szóllást . . . csináljon az az író, a' ki bízik magához". Látnivaló, hogy a súly a szóójításról a stílnsújításra ment át. — Egy esztendő múlva még határozottabban szól1

): „Az a per, a' melly íróink köztt rég olta villong, hogy Nyelvünket kell e, szabad e, a' Nyugati nyelv geniusa szerint modellezni . . . még mind ez ideig decisiö nélkül van . . . *) Kaz, Lev. II, 499. ') M. Kurír, 1805, I. 3) 1804, febr. 5 ; Lev. III, 153. 4) 1805, márc. 13 ; Lev. Ili, 303.