Nyelvtudományi Közlemények 47. kötet (1928)

Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A nyelvújítás - II. 1

§2 TOLNAI VILMOS I, 9); a Deákságban III, 69 valamivel bővebben kel ki ellenük: „Értetlenül rontják a' nyelvet némelly új szókoholók, magukat hányó vető tudatlan bódult fejek . . . Eltávozván attól, a' mit nem is értenek, azaz a' nyelvnek hasonlóságától, 's annak állandó törvényétől . . . oktalan képzelésök után az előtt soha nem hallatott éktelen tsodákkal terhelik a' nyelvet". Majd ugyané szavakkal rója meg a nyelvújítás vétkeit az Alázatos Segedelem Kérésben (1806, 3. 1). Midőn a nyelvszokást tartja a nyelvművelés elvének, s az írókat feddi, mert a köznyelvnél különb nyelvet akartak teremteni maguknak, akkor ADELUNGOÍ követi, különösen a Magyar Deákságban, melynek címében is említi mesterét. Mindenütt érezni, hogy a tudós felsőbbsége dorgálja a tudatlanok esztelen botorkálásait. Mérsékelt nyelvtisztító, ki inkább megtartja a meghonosodott idegen, kivált latin szót, semhogy rossz újat elfogadjon. Elítéli a szófaragást és szócsonkítást, de mikor avult tövet lát valamely szóban, azt a korabeli gyökereim élet alapján feleleveníthetőnek tartja (táp, lak), ebben ő egyetért még a tőle oly tudománytalannak tartott Debr. Grammatikaval is. RÉVAI törekvése a magyar nyelvnek eredeti tisztaságában és gazdagságában való helyreállítása; nyelvművelő a tökéletesebbnek, s ennélfogva csalhatatlanul irányadónak tartott régi nyelv, a „veneranda antiquitas" segítségével. Irodalom: MELICH JÁNOS, Révai nyelvtudománya. Akad. Értek. 1908. 35. 1. — VOLP GYÖRGY : Nyr. IV. 161. — RUBINYI MÓZES, Grimm és Révai: Nyr. XXXII, 200. — RÉVAI a nyelvtisztaságról: Nyr. XXXIII, 92. — VELLEDITS LAJOS, Révai és Adelung: NyK. XXXVIII, 298. — VISZOTA GYULA, A tiszti szótárak: NyK. XXXV, 194. — RÉVAI élete és nyelv, törekvései. Stampfel, Segédkönyvek. 13. füz. 1904. — SZEKPÜ GY. A magy. államnyelv. 85. 1. 1926. — THIENEMANN, Német nyelvújító törekvések: EPhK. XXXVI, 110. 106. VERSEGHY FERENC sokkal többször és sokkal behatóbban foglalkozik a nyelvújítással, mint EÉVAI; igaz, hogy szinte két évtizeddel tovább is ólt, és szemlélője volt a nyelvújítás legélesebb harcának KAZINCZY és ellenei között. Elméletben ő is heves ellenfele a szócsinálásnak; gyakorlatban azonban, különösen rímes időmértékes verseiben, prózai fordításaiban sok új szót alkot. HERDER nézeteit fogadva el és ADELUNG tanításaira támaszkodva megtagadja az írótól a nyelvalakítás jogát: „ Az írók kötelesek inkább az egész nemzettől nyelvbéli törvényeket várni"1

) ezek pedig a „közönséges x) Tiszta Magyarság 1805, 7. 1.