Nyelvtudományi Közlemények 47. kötet (1928)
Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A nyelvújítás - III. 161
A NYELV ŰJÍTÁ8 179 volna, úgy megörültem én, midőn KAziNCzYban legelőször kellemet, VERSEGHYben magányt, szomjat, éhet, gúnyt, magamban dühöt, csendet, lázt, találtam." l ) Jellemző, hogy az utóbbi hármat saját, öntudatlan alkotásának tartja, holott jóval régebbiek nálánál. A régebben alkotott nádor és parancs szavakat ő teszi közkeletűvé. Új képzést már többet találunk szövegeiben: bizomány, elnöklet, káprázat, kérvény, lelkület, oszlopzat, jellemzés, rajzát, villanat. Összetételei százakra mennek; a köznyelvben megmaradtak: balvélemény, bünpör, csatadal, életkedv, ellenméreg, hadtest, hasonmás, közvélemény, önvédelem, szellemdús; de különösen a költői nyelv alkalmi összetételeiben szapora, legfőképpen a német érzelgős költészet hatása alatt a báj-, élet-, láng-, öröm-, rózsa-, szív-, tűz-, vér- előtagúakban, melyek utódaikkal PETőPiig elárasztották verses és szépprózai irodalmunkat. Irodalom: BAJZA JÓZSEF, K. S. és a nyelvújítás Nyr. XXXV. 11. 79. SZEKFÜ GY. Magy. államnyelv 85, 1926. 161. VERSEGHY FERENC, kiről már fentebb szó volt, nyíltan vett részt a nyelvújítási harcban. Tudta, hogy KAZINCZY őt legnagyobb ellenfelének tartja, sőt az ortológia vezérének véli, s mélyen sértette őt, mikor KAZINCZY 1810-ben az ő békejobbját visszautasította. A Mondolatot örömmel fogadta, a dunántúliaknak segédkezett KAZINCZY ellen a FÜREDI ViDA-féle cikkben, de maga tartózkodott minden cselekvő szereptől. A MARczreÁNYi-pályázat kérdéseire (valamennyire) megírta Felelet-ét s nyomtatva, nevét kiírva adta be, bár tudta, hogy evvel elesik a jutalomtól. A Felelet több, mint amennyit a pályázat kívánt. Betetőzése VERSEGHY egész nyelvtudományi munkásságának, a nyelvtudománynak filozófiai alapra való építése, s mint ilyen, az első irodalmunkban. Elveiből következik, hogy ellenzi az elavult és táj szók felvételét; az írónak joga van új szót alkotni, de nem értenek hozzá; a műveltség terjedésével az új fogalmakra a nyelv átveszi az idegen szavakat és „elnemzetesíti" ; a purizmus hibázik, mikor tűzzel-vassal pusztítja az általános emberi műveltség e képviselőit. A szóalkotásban hiba, mikor a szókoholók értelmetlen: félholt vagy holt, vagy idegen képzőkkel csinálnak új szavakat; még az eleven képzőkkel is óvatosan kell bánnunk. A szóösszetételnek is megvannak a maga szabályai. Legnagyobb vétke a nyelvújítóknak, hogy idegen szó- és mondatfűzéssel rontják a nyelvet. A nyelvújítók munkájának eredménye: a nyelvművelés meggátolása. Teljesen ») M. M. VIII, 303. 12*
