Nyelvtudományi Közlemények 46. kötet (1923)

Tanulmányok - Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. (I.) 321

A NYELVÚJÍTÁS 351 kifejező szónak a híját, s ő az első nálunk, aki bátran kimondja az író jogát: „Szabad volt mindenkor a dolgoknak illendőképen való kibetűzésére alkalmas szót formálni és szabad most is" (Titk. 868). Ez kétségtelen HoRATiusra való hivatkozás, talán az első nyelvújításunk irodalmában: „Licuit semperque licebit signatum praesente nóta producere nomen". Néki is a hittudományi műszók okoznak legtöbb fáradságot, ezért „az ifjak kedvéért" grammatikájában (II. r. 25. p.) felsorolja a legfontosabbakat. Igen sokszor ezek is csak fordításai a latinnak, pl. concordia: egyszívüség, subsistentia: allattaállóság; de már többször igen ügyesen a fogalomból alkotja az új szót. Elveit a 36. pontban fejti ki: 1. amit az idegen egy szóval mond, magyarul is eggyel fejezzük ki (ez a rövidségre való törekvés) ; 2. ha az idegen szó származékszó, a magyart is a latinnal egy jelentésű tőből származtassuk, pl. vivus: eleven, tehát vivax: élevény; 3. kövessük a képzésben a magyar szavak példáját, azaz az analógiát: „ha jó szó fázékony, miért nem uszékony, futékony . . . a hasonlók felől hasonló az íiélet... alig lehet oly dolog . .. amelynek illendő magyar nevet az értelmes ember mindjárást nem találhat" ; 4. de óvatosan int a fölösleges szócsinálástól, mert evvel „csak akkor kell élnünk, amikor a szóból megszűkülünk... egyébként, ha vagyon más alkalmatos szokott szó, nem kell újat formálni". — A szóalkotásban segíti őt a szóelemzés; tudja mi a tő, mi a képző és érzi a képző sajátos tulajdonságait. Azért alig csinál szabálytalan szót; de sokszor az okoskodás, az elvi meggyőződés és a logika, bár szabályos, de mesterséges alakok csinálására bírja rá. A tudatos nyelvigazító föléje kerekedik az érzék után járó nyel vmű velőnek. így mindenképen erőlteti a szenvedő -tattatik, -tettetik alakokat, amiért MEDGYESI PÁL meg is csipkedi. GELEJI tudatosságát bizonyítja a szándék is, hogy más írókra s kivált az ifjúságra hatni akar; utat mutat, hogyan fejezhesse ki magát az ember magyarul a teológia nehéz fogalomkörében. A szándékosságot mutatja az is, hogy több szóban, különösen műszóban csak többek tanácsának meghallgatása után állapodott meg. Valószínűnek látszik, hogy GELEJinek személyes ismeretsége OPITZ MÁRTONnal, a német költővel és nyelvtisztitóval, aki Gyulafejérvárt is tanított, hatással lehetett nyelv bővítő törekvéseire (MNy. IV, 16). G-KLEJI nyelvművelő és újító munkásságát két művében figyelhetjük meg: Titkok Titka 1645 és Váltság Titka 1645—49; elme-