Nyelvtudományi Közlemények 45. kötet (1917)

Tanulmányok - Gombocz Zoltán: A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány (I.) 129

A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány. (Előadatott a M. Tud. Akadémia 1918 április 8-i ülésében.) . Tekintetes Akadémia! Mai ülésünk KŐEÖSI CSOMA SÁNDOE emlékezetének van szentelve. Én is olyan gondolatkörből választottam előadásom tárgyát, a mely néki, legalább élete első felében, szintén kedves gondolatköre volt. A magyar őshaza kérdését értem. Hol volt a magyarság őshazája ? Erre a kérdésre a nyelvtudomány és talán az archseologia fogja megadni, legalább bizonyos valószínűséggel, a feleletet. De én a jelen alkalommal nem ezzel a kérdéssel kívánok foglalkozni. Nem azt vizsgálom, a nyelvtudomány fegyvereivel, hogy hol volt vagy lehetett a finnugorok s velük együtt a magyarok őshazája* hanem azt, hogy hol volt az őshaza a magyarság hite szerint i az őshazára vonatkozó nemzeti hagyomány fejlődését, alakulását s e hagyomány forrásait. A magyar őshazára vonatkozó nemzeti és európai hagyományok három csoportra oszlanak, a fejlődós menetét három név jelzi: Scythia, Magna Hungária, Jugria. Árpád-kori krónikásaink, koruk felfogásának hódolva, a magyarokat scytháknak tartják s a magyarok őshazáját Scythia néven írják le. A XIII. század közepe táján Julián utazásaival kapcsolatban a hagyományok középpontjába új név s egy földrajzilag is pontosabban meghatározott terület kerül: Magna Hungária, Hungária major, szemben a magyarság mai hazájával, a Hungária minor sive Pannoniával. A XV. sz. vége felé, midőn a moszkvai nagyfejedelem meghódította a vogulok és osztjákok földjét, Jugridt, egész Európát bejárta az a hír, hogy a nagyfejedelem legyőzte a hunok ós a magyarok Őseit, meghódította azt a földet, a honnan hajdan a hunok és a magyarok Pannóniába vándoroltak. Ez a hagyomány fejlődésének utolsó állomása.