Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Melich János: Egy fejezet a történeti magyar hangtanból. 333

356 MELICH JÁNOS. detéről 1. Hedre a., m4skép FŐRSTEMANN, Altd. Namenbuch I.

2 726., 1255. Herrich. 1227-ből: Herrich szn., 1240-ből: Herruch szn. KOVÁCS, Ind. LatÍDosítva: Herricus szn. uo. (igen gyakori szn.). A név a ném. Heinrich ~ Henrich változata. Imre. A XIV—XV. sz.-ból: Zent emrich, Sthrigzenth emrich CSÁNKI V. 137., Senth Emrich CSÁNKI I. 311.; Zenth emerech CSÁNKI V. 137. Más alakváltozatok: -rék (vö. népnyelvi Imrék Nyr. XXXIL 81.); -reg (vö. Imreg zemplénmegyei község CSÁNKI I. 350., PAIS, MNyv. IX. 360., Öklöz, kérdőjellel); -rüh (vö. Hemyruch KOVÁCS, Ind., Scenthemruh CSÁNKI I. 70., Zenthemruh CSÁNKI V. 137., Szentemrwch CSÁNKI III. 558.); -rih (vö. horv. Jembrih, Imbrihovec magyarból, 1. MELICH, Szláv. jöv. Is. 144.); -réh (vö. KNAUZ, Kortan 181.; jmreh MargL. 46., 47., zent ymbreh Apóst. mélt. írott k. 55., Zenth Imreh, zenthymreh CSÁNKI V. 137., Zentimreh CSÁNKI I. 311., Zenth emreh CSÁNKI I. 70., 311., II. 644., V. 137., 683., OklSz. Zenth Empreh CSÁNKI I. 311. stb.); -röh (vö. WinklerC. naptári rész: zent Emroh hercegh, ÉrdyC. 611.: zent ymroh-nek); -ró'(vö. népnyelvi Imrö Nyv. XVIII. 190., lehet magyar deminutiv képzés is); -ür (vö. Imbur olv. Imbür KOVÁCS, Ind.). A -re-yel való alakv.-ra (vö. Emre, Empre, Embre, Imbre 1. feljebb és OklSz.) már igen korán vannak adatok (1. KOVÁCS, Ind. Imre a. 1251-ből). Magyarból latinosítva: Emricus, Emericus, Emiricus (1. MNyv. II. 51., VE. 292. §, KOVÁCS, Ind.) s ebből Hemricus, Hemericus, Hemiricus (vö. VE. 138. §, KOVÁCS, Ind.). A Hem(e, ijricus alakot korán azonosították a Henricusszal (1. VE. 122. § : sanctus Henricus = a biharmegyei Szentimre hely; Imre király pénzein Henricus 1. MNyv. III. 474. és 1. még MNyv. II. 51., III. 432., VIL 287.). Az Imre név német eredetű, a német személynév összetett szó, utótagja -rich <^> -nch. Az előtagról régebben azt tartottam, hogy Amb-, umlauttal Ámb ~ Emb-nek hangzik a németben (vö. MELICH, Szláv jöv. I3. 145.,

Keresztneveink 20., 29., MNyv. II. 51, III. 432.), az átvett német tulajdonnév tehát Ámbrich ~ Embrich 1. FÖRSTEMANN, Altd. Namenb. I.2, 98. A ném. Á(E)mbrich : Á(E)mbrich > magy. Emre > Imre átvétel valószínűtlen a következő okokból: a) Egy magyar szempontból magashangú német szó (a magyarba kerülve) első szótagbeli á-je a magyarban nyilt e marad (vö. erkély > kfn. árker, erker, erszény > osztr. baj. áserín 1. MELICH-LUMTZER, D. Ortsn. u. L.); az Emre-bő\ pedig csak azért válhatott Imre, mert első szótagbeli eje zárt volt; b) A magy. alakváltozatok közül az -mpr-, -mbr-Yel hangzók magyar fejlemények régebbi -mr-rel hangzó alakokból. Megfordítva a fejlődés a magyarra érthetetlen. E két ellenvetés azonnal megszűnik, mihelyt Emrich > *Emrech > Emerech > Emreh stb.