Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Tanulmányok - Melich János: Egy fejezet a történeti magyar hangtanból. 333

EGY FEJEZET A TÖRTÉNETI MAGYAR HANGTANBÓL. 349 ban . . . Schachtnak . . . stb.» (1643-ból OklSz. sakt a.), akkor ezek az illető szövegben idegen helyesírással írt, az író által az átadó nyelvből jól ismert idegen szavak (fremdwort). Olyanok, mintha valaki magyar szövegben génié, parfümé stb.-t ír. A schlecht, schacht szavak tehát tárgyalásunkba nem vonhatók bele. A mai magy. -jí-nek, a mennyiben a XVI. század-előttről a vele hangzó szó kimutatható, úgy látszik, minden esetben -Miféléi meg (vö. pl. Dejtár 1. feljebb, rajtunk: KT. rohtonc, Böjtök Sopron m.: Buhtuk CSÁNKI IIL 627., Sajtár : sahthar BesztSzj., sajtó : zahtho BesztSzj., Söjtör Zala m., Síter Bihar és Szabolcs m.: Suhtur, Sehter stb. CSÁNKI I. 525., 621., III. 629. stb.). A -ht-t megelőző -cht-t sok esetben nem tudjuk kimutatni emlékeinkből, e helyett néha -ct- ~ -kt-t találunk. Ilyen példák: Bojt, falu Bihar m.-ben. A XIII. sz. elejéről VR. 287. § : de villa Boctu, uo. 172. § de villa Boct; 1452-ből Bohih CSÁNKI I. 604. A VB. 316. § «de villa BozU adata helyesen talán «de villa Bohtn (a z recte ^-ra vö. KARÁCSONYI-BOROVSZKY, Reg. Varad. 155. 1.; hasonló esetre a mai borsodmegyei Balajt, 1446-ban Balahth, 1382-ben Balazth o: Balahth CSÁNKI I. 168.). A hn. szn.-ből (vö. Boht, KOVÁCS, Ind.), a melynek régibb alakja talán w-val hangzott (vö. Buctu VR. 291. §). Várajt. A régi Zaráhd, ma Békés megyében Gyula határában puszta (1. KARÁCSONYI, Turul IX. 95.). E puszta nevét 1326-ban Waruhth, 1230-ban Varoct alakban írják, 1. CSÁNKI I. 747. Zsujta, falu Abauj-Torna m.-ben. E falu nevét a VR. 5. § Sucta, egy 1463. oki. Swktha alakban írja. Máskor a név Suchta, Suhiha CSÁNKI I. 221. és 1. feljebb. Az ilyen cí-vel (cht helyén) írott alakokról régebben azt hittem, hogy írás- vagy sajtóhibák. Ma ezekben inkább hangzást keresek (így már KARÁCSONYI, Turul IX. 95.), melyről részben 1. az iktat-nál, továbbá alább is (asszony, -c/m-nél és szóvége tárgyalásánál). P) -eh > -h + mássalhangzó (t-n kivül): 1. Jövevényszó. asszony. A XIII. sz. első harmadából, HB.: achscin. Későbbi alakok: ohszin-, ahszin, aszún stb., 1. EtSz. Iráni eredetű, vö. oszét a/sin, á/sin 'gebieterin, hausfrau', 1. EtSz. A szó fejlődése Nyelvtudományi Közlemények. XLIV. 24