Nyelvtudományi Közlemények 44. kötet (1917)

Kisebb közlemények - Pais Dezső: Néhány -ei-végű szláv személynév a magyarban 328

KISEBB KÖZLEMÉNYEK. 331 eredetű névalak, lehet azonban mint birtokos jelző a Balaseus forma .genitivusa is az ua. oklevélben eló'forduló «terras Mathei» kifejezés példája szerint. A szláv névalak változatai mutatkoznak a következő helynevekben : 1. az 1317-ben említett Balasey tulajdona 1338: Balasefeláe ; 1348: Simon fii. Balase de Balasef&lua,; 1426, 1449, 1450: Balase, „Balasewfalwsb Baranyában (CSÁNKI II. 470); 2. 1403, 1404; Balasse, Balasee Somogyban (uo. .II. 588); 3. páp. tiz. 1. : Balase, Balafe, Blase, Balaso; 1481: Balase; 1482: Balasse Valkóban (uo. II. 292); 4. 1348: Balasey; 1349: Balase; 1429, 1472, ma: Balazsér Beregien (uo. I. 413). Egy vasmegyei helynévben a szóvégi kettó'sbangzót illeszkedve most is megtaláljuk : 1255 körül: Bolosey; 1323 : Bolasey ; 1331, 1350: Balasey; 1275 (?), 1295/1402, 1342: Balase; 1498: Balasay (CSÁNKI II. 735; Zala Oki. I. 259); Lipszkynéi: Balosaj; ma: Balozsaj. MELICH arra gondol, hogy talán ebben a helynévben és az 1255: «Buc fii. Balasey* adatbeli személynévben a szóvégi kettőshangzó a birtokképző -é eredetibb hangalakját mutatja (MNyv. X 156). A hosszú -e-vé fejlődött szóvég további átalakulását tünteti fel egy hunyadmegyei család neve: az 1404-ben szereplő tompafalvai Balázs (CSÁNKI Y. 239) fia 1421, 1430, 1443, 1449: Nicolaus fii. Balaseoo BalazeOD Blasii ; ennek fia 1475, 1480: Albertus Balase; 1480: Albertus Balasy; 1483: Albertus de Balassa;; 1508: Blasius Blasko dictus ugyancsak ebből a családból való (CSÁNKI V. 153). A Balassi családnév végső i-je is valószínűleg a Balasei-höl fejlődött Balase alak szóvégi e-jének elváltozása, a milyen esetet az imént idézett 1480 : Balasy (Balási: Balázsi) adatban is látunk. A Balassi formát ;a költő családnevében a szláv

Balassa kicsinyítő váltotta fel, a mi a hunyadmegyei család neveként szintén feltűnik a Blaskó kicsinyítő mellett. Pentele. Egy 1238. oklevélben «abbas ecclesie S. Pantaleonis de insula Danubii», egy 1277-ikiben «monasterium S. Pantaleonis* fordul elő; ezekben az adatokban a mai fej érmegyei Duna,-Péntekről van szó (CSÁNKI III. 342). Az itt szereplő, szent neve az egyh. lat.ban Pantaleon; nálunk a Münch.-k és Batth.-misek, naptárai mint Pantaleo co Panteleo-t említik, a hol a lat. eon helyett álló eo MELICH szerint olaszos (Szláv jöv. la. 201); 133571449:

Panthaleomolnahely (Oklsz. Malom). A Duna-Pentelé-re vonatkozó feljegyzések a helynévnek következő alakjait ismerik: 1329: Poss. Pentekymonostora, és Penteley <oiv. Pénteki; 1330, 1350, 1448, 1469: Penthelemonostm és Penthele