Nyelvtudományi Közlemények 43. kötet (1914)

Tanulmányok - Kertész Manó: Finnugor jelzős szerkezetek 1

FINNUGOR JELZŐS SZERKEZETEK. 97 (ILLY. Préd. II. 255): természet feletti vég; az dunántúl való operatiokat, az Vágón túl való földet emlegeti még Bercsényi leveleiben (527, 596), a ma használatos dunántúli, vágontúli helyett. A -só, -ső képző is nagyon sok esetben a való jogaiba lépett: belől való ruha (TOLDY, EMPass. 125): belső ruha; azon ewk meg eskewtthek, hog ha kewol walo ellensége lenne az háznak ewk keth felöl walo ellenségre nem wyselnenek gondoth, hanem csak az kewlsewre (Lev. Tár I. 17). E folyamatnak egyik megnyilatkozása az, hogy egyes határozók valóságos melléknévvé váltak: A régiségben rendesen távol való, messze való földről van szó; de már XVI. századi emlékekben olvashatjuk: messze földrül is jőnek vala hozzá (RMK. II. 35); távoly földön császár meglátszik vala (uo. IV. 95); ez jelen való evangeliom, ez jelen való gyűlés h. ma jelen evangélium, jelen gyűlés járatos; külön való ház (COM. Jan. 157) helyett mondhatjuk: külön ház. Különösen érdekes fejleménye ennek a folyamatnak az, hogy a régi ö-szinte-való ember szerkezetből az ő-szinte határozó kivált és melléknévvé lett. Az ide tartozó jelenségek közül bizonyára a legnagyobb mértékben csappantotta meg a való használatát a tagadó képzős melléknevek jelzős szerkezetének a fejlődése; az untalan, hirtelen, mértéktelen szavak, a mint ismeretes, határozós alakok, a melyekben a -tal, -tel a tagadó képző, -n pedig a módhatározó ragja; természetes tehát, hogy régi nyelvünk jelzői viszonyban való-vsA. kapcsolja őket: el enieszett nékül untalan való uilágosság vagy (Thewr.-k. 178); Krisztusnak kénjának szönetlen való aittatos gondolatja (TOLDY, RMPass. 69); zertelen való bekeseg cpax inordinata'

(NÉM. Gl. 122); met hertelen való rettenetesseg (Nagysz.-k. 16). — De azért már a kódexek korában valóságos mellékneveknek kezdik érezni ezeket a határozókat és azt mondják: szinetlen nagy keserűségvel sirván (TOLDY, RMPass. 113); az mértékietlen siralomért állapék, miként holteleven (uo. 145); szeplőtelen szíz Mária (uo. 112). Előbb láttuk, hogy a tagadó képzős melléknévi jelzőt a vogul nyelv is gyakran igenévvel szerkeszti: sántái qlné yürém pasrém 'anyátlan való három rénborjúm'. Ez ismét olyan jelenség, a melynél az egyezés szorul magyarázatra; a magyar-Nyelvtudományi Közlemények. XLIH. '