Nyelvtudományi Közlemények 43. kötet (1914)

Tanulmányok - Szinnyei József: A magyar magánhangzók történetéhez (II.) 102

112 SZINNYEI JÓZSEF. listákról 6, méltóságáról 9: tamadasarwl 5 j Szt. Kriszt. él.: meltosagwal 3, haragnál 16, kenokual 25 : Eiel 23, géttrelmekkel 25; Azzonyonk 6, vronk 7 : vrunk 6; tanoyt- 6, aZaií- 9, ^aiaíZoií/i 19, tereit- 20: nw^f /e^ií- 6, zabadyth 6, zabadith 19,byzonyt- 17, tanit- 21; mondana (olv.: -wa) 24: eZ vezthetneie 22 | Nagyszomb.-k.: erdőmvei: méltósággal 378 | Horv.-k.: angel- 83, 84: archangyal- 84 | Czech-k.: tagyd-: tagayd- 11 | Döbr.-k.: emborőktil:. angoloktól 7; zabadoit- 9: zabádéit- 4: idvozyt- 10; nagvbb, nagvb 425: nagob 430 | Lobk.-k.: ás £>aj?, azpap 28: a j?a.j? 25, íipaj? ^7 I Nádor-k.: megzegoneit: kezerit 8; megtanol-33: iariíZ 34 j Lázár Z.-k.: bizonitana (olv. -«á) 53: mutatnaia, akarnaia 59, mondanaya 62; testuel, lelekuel 39, tekelletessegvel, zemeyduel 40: peterrel 40, zy vemmel 43, vizzel 66, aitatossaggal 74 | Székelyudv.-k.: lovagokval 3, halalunkval 6, nyomasvai 19, kozonsegvel 32, napval 37: lövöldözőkéi 3, vetéssel 19, arczal 32, éí/eZ 37; varosonk: byrtokvnk, halalvnk- 6; vynneek: adnayak 29; we^ed 113, 125, <M 114, 130: masodyk 110, 124, fearmaefa/A; 111, 125. — Ezeknek egy részét kétségkívül a másolók rovására kell írni; de előfordulnak ilyen váltakozások egyazon írónál is, pl. DÉVAI BÍRÓ M. Tíz par.: =owc, =owc (--dn/í) (sokszor): =ÍÍWC (sokszor), =4wc 9, 12 | SZÉKELY ISTVÁN Solt.: engemet 2a, 4a, 5a, 7a: ingemet 2a, 10a stb. Ennek figyelembe vételével három legrégibb összefüggő nyelvemlékünk idézett alakjaiból csak ennyit következtethetünk: Ha valamikor azt mondták: *kegyiggyün, *szülhessiinf Hehessiln, *légyün, Hésziin, *ezün, Hisztüs, akkor ezeknek mélyhangú megfelelői *-un, *=Ms-végűek voltak. Az *tün, *-üs végzetből' először -Ön, -ös lett, és ezzel egyidejűleg az *zun, *'-us-bó\ is -on, -os. Az utóbbiak tehát már elérték azt a fejlődési fokot, a melyen ma állanak, mielőtt az -ön, ;ös-ből -én, -és (vagyis a HB.-, GyulGL- és KT.-beli alak) fejlődött. Ennélfogva lehetséges, hogy e nyelvemlékekben az --un, -us végzetbeli u betű o hangot jelölt. Lehetséges, de nem bizonyos, mert a nyelvtörténetből levont tanulság alapján föl lehet tenni azt is, hogy az -en, ;és-végű magashangú alak és -on, =os-vógű mélyhangú párja mellett élt még a régibb **un, *:ws-végű is. Ha pediglen e nyelvemlékeink másolatok,*) akkor a magas-és a mélyhangú alakok megfeleléséből még ennyit sem követ*) Legalább a HB.-et annak tartom.