Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)
Tanulmányok - Paasonen Henrik: A magyar nyelv régi török jövevényszavai 36
A MAGYAR NYELV RÉGI TÖRÖK JÖVEVÉNYSZAVAI. 55 Szerencsére valamennyi előbb tárgyalt hangváltozás a csuvasban (és a tatárban is) a magyar-csuvas érintkezés után ment végbe, úgyhogy a fentebbi helyreigazitások és pótlások nem érintik a szerző tulajdonképpeni vizsgálata tárgyát. Már közelebbi kapcsolatban van vele a szerzőnek véleményem szerint hibás felfogása az őstörök *y hangértékéről. A szerző előadásából (150—1. 1.) ugyanis az derül ki, hogy szerinte az őstörök *y veláris i hang; ezt a pontosabb átírásbeli jelt használja is a 187. lapon, valamint a 151.-en is (20. §.), a hol az őstörök második szótagbeli *y magyar megfelelőiről beszél (vö. még 160. L, 38. §.)•*) így azután a szerző a 17. és 18. szakaszban természetesnek is találja, hogy ezt az őstörök (= ócsuvas) hangot a magyarban helyettesítették az akkor még meglevő s később palatális i-vé vált H hanggal, s felsorol hat szóegyeztetést, a hol az őstörök (= ócsuv.) ¥ y hanggal szemben a mai magyarban i-t találunk: ((bicsak < ¥ bycak vö. oszm. id.» stb., utalván egyúttal a 6. §.-ban (144. 1.) tárgyalt esetekre, a melyekben a magyar i az eredetibb *a-ból keletkezett csuvas i-nak felel meg. Ezzel kapcsolatban a szerző (19. §.), következetes maradva önmagához, nem tartja kétségtelennek azon három szó török eredetét, a melyekben a török y hangnak a magyarban a (o: á) felel meg (gyalom < ¥ $ylym, vö. kirg. id.; kanyaró < ¥ kyramyy, vö. oszm. kyzamyk ; sajt < ¥ cyyyt, vö. karaim ua.), jóllehet a Szójegyzékben még nem fejezte ki kételyét, 3Őt e szavak ócsuvas eredetét is kétségtelennek tartotta. Hogy a szerző mire alapítja e véleményét az őstörök (= ócsuvas) ¥ y hangértékéről, azt bővebben nem fejti ki (vagy talán véleményét éppen arra a körülményre alapítja, hogy a 150. lapon tárgyalt hat szóban [bicsak stb.) a török y-nek magyar i felel meg). Ha arra a kérdésre akarunk megfelelni, hogy milyen volt az őstörök ill. ócsuvas első szótagbeli *y, mindenesetre fontos tudnunk, hogy milyen a szóbanforgó hang a mai nyelvekben.**) *) Vö. a 188. lapot, a hol a szerző viszont, felsorolván a jövevényszavak sajátos csuvas ismertetőjeleit, rendes jelölésmódjától (i) eltérvén, az őstörök *a-ból lett csuv. i hangot is y jellel jelöli. **) A szerző egyébként, úgy látszik, nem akar őstörök *y~
