Nyelvtudományi Közlemények 42. kötet (1913)

Tanulmányok - Szinnyei József: A magyar magánhangzók történetéhez (I.) 1

26 SZINNYEI JÓZSEF. vonom kétségbe annak a lehetőségét, hogy az a-betűs alakok hangzása -vdl és -nak is lehetett.) A bizonyítékok közül nem kell kirekesztenünk a KT.-nek azokat a szavait sem, a melyekben a -noc ragot a-hangzós szótag előzi meg (ivylagnoc, leannoc, fugadotianoc). Dunán túl s részben a Csallóközben és a Mátyusföldén is az a-hangzós után következő szótagban d helyett o-t vagy a-t (BALASSA J. A m. nyelvjár. oszt. és jeli. 122), továbbá Szilváson és vidékén (Nyitra m.) és Fogarasban o-t (Nyr. XXL 171; XLII. 108) ejtenek, pl. Pápo, sárgo, fanok, házba v. Pápá stb. De a fönnebb idézett szavakban aligha szabad ezt a jelenséget keresnünk, mert 1. a KT.-ben az o-betűs ragok nemcsak a-hangzós szótag után állanak; 2. viszont uo. á-hangzós szótag után is következik a-betüs rag (leannac); 3. az a-hangzós szótag utáni d > o hangváltozásnak régi volta nincs kimutatva, s hogy a XI.—XIV. században meglett volna akár csak valamely részén is a magyar nyelvterületnek, annak nincsen semmi nyoma. E szerint mármost az o betű á-hangértékének a KT.-ben levő bizonyítékaihoz hozzácsatolhatjuk a GyulGl.-nak -noch, -nok és -bon ragját is, noha «-hangzós szótag van előttük. A -bon magánhangzójára nézve mindaz áll, a mit fönnebb a másik kettőéről mondtam. Az eredmény tehát az a kétségbevonhatatlan tény, hogy két egymástól teljesen független XIV. századbeli nyelvemlékünkben vannak o betűk, a melyekkel d hangot jelöltek. Hogy pedig ez a hangjelölés nemcsak az imént említett esetekre szorítkozott, azt a következő adatok bizonyítják: 1. o betű vagy o <--> a betű váltakozás az átadó .nyelv illab. a-jával szemben : Alap (ma Alsó-A., Eét-A. helységek, Felső-, Közép-, Püspök-A. puszták) < tör. alp, alip c

hekT: oZwjohelrea 1055, OZt^tulma ANON. cap. 8. 10. 14. 15.; Olup 1235 k„ Olop 1352, Alaph 1360, ZentpeteroZ^ 1361, Alap 1364, 1376, 1395 (Cs. III. 316, 544) (MELICH: NyK. XXXV. 123) | Albert < ném. Albert: Olbert XIII. sz.-i oklevelekben (MELICH: NyK. XXXV. 123) | Amadé us, vö. lat. amare: Amadeus 1163 (MELICH: NyK. XXXV. 122); Omodaeus 1292, Omodaei 1295, Omodei 1307, Omodeus 1310 (FEANKL V. A nádori és országbírói hivatal 80, 81), Omodey 1318/ 20 | Ambrus, vö. szlov. cseh Ambroz, lat. Ambrosius (M2. 153): ? Ombreus 1211, Ombruus 1240 k. | as sz o ny < oszét a/sin