Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Asbóth Oszkár: Szláv o> magyar a 381

390 ASBÓTH OSZKÁB. jobb az udvarnok és asztalnok szavakat egészen kirekeszteni a bizonyításra használt anyagból, mert ha H.-nek igaza is volna, hogy a dvorbnikh és stolhnik'b szabályos megfelelője a magyarban *udvomok és *osztolnok volna, mégis egészen természetes, hogy a dvor%, stoH tőszavakból lett udvar, asztal könnyen magukhoz idomíthatták volna a sokkal ritkábban használt, velük világos kapcsolatban álló származék szavakat. Az ilyen módon még hátramaradt 42 esetben ugyan nem valami nagy többségében (2.3 esetben), de elvégre mégis többségében megmaradt volna az o, ha a két 6-t (pokrócz és póráz) és a két vagy három ó'-t (köszméte, ösztön, osztorú-ösztörű) ide számítjuk, magában áll az M-S muszka szó. Mit következtessünk ebből, következtessünk-e egyáltalában ebből a számarányból valamit? H.-nek jóval könynyebb volt a helyzete, ő ugyanis, minthogy belekeverte a sok ide nem tartozó a-féle és még egy pár magában álló, szintén ide nem tartozó esetet, egészen más számviszonyt talált, a melyből természetesen bátrabban vonhatott le következtetést; ő nála az o: a megfelelés úgy viszonylik egymáshoz, mint 60 a 23-hoz. Az én eddig nyert eredményem szerint ez a viszony sokkal elmosódottabb képet mutat, hisz a viszony 23 a 18-hoz! H., fölbátorodva az o-k annyira túlnyomó többségén, neki indult, hogy az a-kat valahogy kimagyarázza, mégpedig, amint az ablak, abrak, ábráz(at), abroncs, abrosz, patvar, katlan, habarnica, paplan, *aplény > eplény és akna magyarázata mutatja, 1. a 133. 1., — ha törik-szakad. Én a megfordított utat választom: meg fogom kisérteni, nem lehet-e könnyebben és kevésbbé erőszakosan az o-kat megmagyarázni. Erre több ok biztat: 1. H.-nek nem sikerült az a-kat kielégítően megmagyarázni; 2. H. fejtegetéseiből is kitetszik, hogy az o a magyarban elég sűrűn keletkezett a-ból; 3. H. is csak a régi időben átvett szláv szókban vár o helyett a-t, ámbár ezt a nagyon is fontos szempontot sehol ki nem aknázza. Eég észlelt tény, hogy állandóan nyilt szótagban is gyakran o-t találunk a várt a helyén, ha a következő szótagban á hangzó van. H. a III. fejezetben behatóan foglalkozik az ilyen esetekkel és, minthogy kutatásai ahhoz az eredményhez juttatták, hogy «régi szláv jövevényszavaink o hangja állandóan nyilt szótagban a-vá változott*, 127. s k. 1., a kovaéh > kovács-féle