Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Horger Antal: A szláv o ~ magyar a kérdése 113

A SZLÁV O **-» MAGYAR a KÉRDÉSE. 137 féléknek mai alaktani viszonyaiban; ha pedig nem voltak, akkor itt csak rögtönös hanghelyettesitéssel lehet dolgunk, mint pl. az -ol. palio > m. pálya, ol. artichioco > m. articsóka eseteiben is.) GoMBooznak és MELiOHnek a tővégi magánhangzókra vonatkozó tanulmányai óta (vö. különösen MNyv. V. 395 és VI. 157—58), azt hiszem, elegendő okunk van hinni, hogy a X— XI. sz.-ban már nem végződhetett magyar szó rövid o hangon. Ebből pedig az következik, hogy az igo ~ igot-féle alaktani típus sem lehetett meg s így a szóvégi szl. o '«* m. a megfelelés csakis rögtönös hanghelyettesítés útján keletkezhetett. Ugyanezt .a föltevést külömben még egy más ok is támogatja. Nagyon föltűnő volna t. i. az a körülmény, hogy 1. igj ~ igot > 2. iga -«*-» igot > 3. iga ~ igát fejlődés esetén minden idetartozó szóban kivétel nélkül mindig az alanyesetnek szabályos hangalakja (iga) érvényesült volna végig az egész ragozásban és szóképzésben, holott, mint alább még látni fogjuk, az egyéb típusokhoz tartozó változó minőségű szótagok o hangjának történetében elég gyakran, sőt mondhatni legtöbbször, nem az alanyesetnek, hanem a szó egyik-másik (az élő beszédben sűrűbben előforduló) Tagos alakjának szabályos hangalakja hatott az alanyesetre is. Ha valamikor csakugyan lett volna a magyarban (igo «*» igot-ból való) iga ~ igot típus, akkor az idetartozó eseteknek is legalább egy részében, pl. a gyakori tárgyesethez alkalmazkodott volna a ritkább alanyeset s a típus így ig ~ igot alakúvá fejlődött volna. (Vö. bot ~ botot.) Egyedül ez a hanghelyettesítés azonban még nem meríti •ki a szóvégi szláv o történetét a magyarban. A Komárom városnévnek mai hangtani és alaktani viszonyai u. i. csak úgy érthetők meg, ha föltesszük, hogy a szl. Komarno-ból nem Komárna (*->* Komárnában, Komárnából stb.), hanem *Komárn lett .(vö. ném. Komorn). Az alaki fejlődésnek későbbi fokozatai aztán már egészen világosak, mert az álm > álom fejlődés korában •ebből a * Komám alakból természetesen *Komáron-nak kellett lennie, s az asszimilált gyakori Komáromban, Komáromba, Komáromból helyragos esetekből aztán utóbb elvonódott az wi-végű Komárom. (A szóvégi in tehát itt éppen olyan eredetű, mint pl. a malom vagy Garam szavakban). Ugyanilyen hangtani fejlődés példája külömben még a báhomos tájszó is (MTsz.). Ez t. i.