Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Horger Antal: A szláv o ~ magyar a kérdése 113

132 HORGER ANTAL. hangját a szomszédos mássalhangzóknak valamilyen hatásából magyarázni? De hiába olvassuk végig újból és újból a szavaknak e sorát: semmiféle olyan szomszédos hangot nem találunk bennük, melyet gyanúba lehetne fogni. Fülünk, vagy jobban mondva, nyelvünk azonban végül mégis észrevesz egy olyan, ha nem is közös, de nagyon gyakori sajátságot, a mely talán fontos lehet. E fontosnak látszó sajátság az, hogy a kérdéses 16 szó közül 11-ben explosiva és spiráns, liquida vagy nasalis következik a magyarázatra szoruló a (ej után. íme: ablak, abrak, abrdzat, abroncs, abrosz; patvar, katlan, habatnica; paplan,. eplény; akna. Vájjon csak puszta véletlen volna az, hogy mind e 11 esetben, a melyben a hangfejlődés nem a zárt, hanem a nyilt szótagok szabálya szerint történt, explosiva zárja be az egyig szótagot, és spiráns, liquida vagy nasalis kezdi a másikat ?" Talán mégis több lesz ez véletlennél. Minden magyar nyelvtanban és helyesírási szabályban azt olvashatjuk, hogy ha egy magyar szóban két magánhangzó közt egynél több mássalhangzó áll, akkor csak az utolsó tartozik a következő szótaghoz, pL ak-na, ál-dás, temp-lom, ost-rom stb. Ez a szabály amúgy általánosságban kétségtelenül igaz is. De ha mindenkor és föltétlenül igaz volna, akkor vájjon miért fejlődött volna pl. az akna szónak a nép nyelvében akona mellékalakja, s a templom, András, Csongrád, istráng, korcsma, körtvefélékből mi okból lett volna sok helyen tempolom, Andords, Csongorád, isteráng, korcsoma, körtöve stb.? Én e járulékmagánhangzók keletkezéséről még sehol sem olvastam komoly magyarázatot, de nem kétséges előttem, hogy az ok csak ugyanaz lehet, mint a mely miatt pl. ki,nezh-\)'ó\ kenéz, plastb-hól palást,, brazda-hól barázda stb. lett. Vagyis az én véleményem szerint mind ezekben, mind azokban az esetekben a járulékmagánhangzó föllépésének közös oka a két mássalhangzón való (akár szóelei, akár szóbelsei) szótagkezdet elkerülésére való törekvés. Ennek elkerülésére pedig az akna, templom, András, Csongrádféle szavakban természetesen csak akkor lehetett szükség, ha csakugyan a-kna, tem-plom, An-drás, Cson-grád stb. volt a megelőző ejtés. Nem azt mondom, hogy mindig ilyen volt az ejtés, csak azt állítom, hogy vidékenként vagy egyénenként sokszor kellett, valószínűleg szótaghatártévesztés következtében, ilyennek