Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)

Tanulmányok - Horger Antal: A szláv o ~ magyar a kérdése 113

A SZLÁV O ** MAGYAR « KÉBDÉSE. 117 nyelvünk szókészletének török, szláv, latin, olasz, német és oláh elemeit szinte-szinte teljes számmal. Honnan van tehát mégis az, hogy a szavaink hangalakját szabályozó hangtörvények ismeretében olyan hihetetlenül szegények vagyunk? Az én véleményem szerint onnan, hogy (a mennyiben ugyan kutatták is e hangtörvényeket) hibás módon kutatták őket. A mássalhangzókra vonatkozó hangtörténeti kutatások módszerével most nem szándékozom foglalkozni, nézzük tehát •csak azt, hogy milyen módszert követtek nyelvészeink a magánhangzók hangtörvényeinek nyomozásában ? A TMNy. óta szinte kivétel nélkül azt, hogy vizsgálták az illető hang történetét először az első szótagban, másodszor a szó belsejének többi szótagjaiban, s néha harmadszor még külön a szó végén. Hogy a szóvégi magánhangzók történetét a többiekétől különválasztva próbálták megfejteni, azt teljesen értem. Mert -— bár máig sincsenek pontosan megállapítva és szabályba foglalva — a napnál is világosabb, hogy külön szóvégi hangtörvényeink igenis vannak.*) De mire való a szó első és további szóbelsei szótagjainak szétválasztása? A szinte nyelvészeti közvéleménynek mondható általános fölfogás szerint azért van rá szükség, mert az első szótag hangsúlyos, a többiek pedig hangsúlytalanok. Hogy hangsúlyos helyzetben néha megnyúlik egy rövid magánhangzó, az kétségtelenül bizonyos, de hogy hangsúlyos helyzetben általában is másképen történnék a magyar hangfejlődés, mint hangsúlytalan helyzetben, ez az állítás az untig való ismétlés daczára sem válik igazzá mindaddig, a míg be nem bizonyítja valaki. Már pedig ennek komoly bizonyítását még csak meg sem kísérelte eddig senki. Sőt az eddigi hangtörténeti vizsgálódások — a mennyiben ugyan valamely használható tanulsággal jártak — éppen azt bizonyítják, hogy a hangfejlődés hangsúlyos és hangsúlytalan szótagban egy úton járt. Én legalább nem ismerek egyetlen egy magyar hangtörvényt sem, vagy bár hangtörvényfélét sem, a mely csakis az első szó tagban, vagy csakis a többi szótagokban volna érvényes. Érdemes-e tehát a *) Az idetartozó kérdéseknek egy nevezetes csoportját MELICH legutóbb ú. 1. véglegesen tisztázta «A tővégi magánhangzókról* czímű tanulmányában (MNyv. VII. 14. s köv. 11.).