Nyelvtudományi Közlemények 39. kötet (1909)

Tanulmányok - Melich János: Szláv jövevényszavaink eredetéről 1

40 MELICH JÁNOS. *me'dencze-nek hangozhatott. «A. bolgár szó első tagjában* ugyanis «valamikor olyan e hang hangzott, a melynek a magyarban rendesen hosszú é felel meg» (75. 1.). A 66. lapon pedig ezt olvassuk: «Az a-n kívül» [lásd itt szláv a: magy. á] «még csak az e helyén találunk következetesen hosszú hangzót a magyarban a régi átvételekben*). Annál részletesebben szól az é magy. megfelelőiről A. egyéb dolgozataiban (vö. NyK. XXX. 219—300., Archív XXII. 462—464, 486.). Mindenütt az a nézete, hogy az ó-egyh. szláv e-nek a magyarban é felelt meg, a melyből a magyarban i (i) fejlődhetett. Ha az é a magyar szóban ma nincs meg (pl. csérda^ csorda, pelyva^polyva, szerda, szelemen stb.), akkor A. a mai vagy a múltban található magy. alakváltozatokat olyan föltett alakokból magyarázza, a melyekben az e-nek megfelelő hang e-nek hangzott. ASBÓTH szerint a m. cserda^ csorda így keletkezett: először volt m. *csréda, ebből *cseréda, majd *csereda, azután cserda, illetve illeszkedéssel csorda. Hasonló eset pelyva ~> polyva, félig-meddig szerda (*szréda > *szeréda > *szereda>szerda), szelemen (*szlémen>*szelémén>szelemen) stb. Erre csak azt jegyzem meg, hogy ez olyan tanítás, a mely logikus ugyan, de a tapasztalattal, a tényekkel sehogy sem igazolható. Nincs a világon olyan szláv nyelv vagy nyelvjárás, a melyben az ősszláv c"-nek az összes esetekben egy és ugyanaz a megfelelője volna (1. BESETAR, Der Stokavische Dialekt 67. 1.). Vannak pl. bolgár nyelvjárások (szlovének is), a hol a créda (= m. csorda), crévo (darm) így hangzik: ci^rda (< eredetibb crédá-ból), c%rvb (eredetibb crévd-hól, ' = hangsúly jegye). Miért ne lehetne föltenni, hogy a m. cserda^csorda egy ilyen ctrda-nak a mása. A pelyva ^polyva szó esetében én metathesist teszek fel, s azt mondom, hogy az átadó nyelvben e szó plyevanak (hangsúly az e-n; vö. ny. bolg. pleva GEEOV, kel. bolg. pl'áva, szerb-horv. pleva, pliva) hangzott. Hogy ilyen magánhangzó-fmássalhangzó közti helycsere történni szokott, arra vö. m. kulcs (kúcs, kolcs OklSz., kólcs, kulcs NySz., ka

ócs, kaócs, kaucs, kocs, kócs, kujcs MTsz,), szilva (OklSz., NyÖz., MTsz.), a melyek a szláv kljuch, sliva átvételei s a melyek a magyarban sohase hangoztak *kulyúcs-, *szilíva-n&k. En tehát nem indulok ki olyan tételből, hogy az ó-egyh. szláv e-nek a magyarban mindenkor é felelt meg, hanem igyekszem