Nyelvtudományi Közlemények 39. kötet (1909)

Tanulmányok - Melich János: Szláv jövevényszavaink eredetéről 1

SZLÁV JÖVEVÉNYSZAVAINK EREDETÉRŐL. 29 magyarban a van, az se kérdéses. Ha ez az o>a megfelelés e szóban bolgár átvételt igazoló hangtani mozzanat, hát akkor A.-nak egy kétségtelen bizonyítéka van arra, hogy hazánkban a XI—XIII. században is nemcsak a síkföldön, de a hegyek közt is sűrű bolgár-szláv lakosság élt, mert hiszen a patkó művelődéstörténeti okokból nem lehet IX—X. századi átvétel. A honfoglalás idejében ugyanis nem patkolták a magyarok a lovakat; ezt az A. IX—X. századi hazai bolgáraira lesújtó igazságot HAMPEL JÓZSEF így írja le: «A honfoglalók sírjaiban . . . lópatkót nem találtak. A lovak patkolása sem volt a honfoglalóknál szokásos. A nagy síkságok földjén és fövényében a pata ilymódú épségben tartását nem találták szükségesnek. Csak Európában tanulták meg ők is a pata védelmét a hegyi lakóktól» (vö. Árpád és az Árpádok 114. 1.). Nem szabad megfeledkeznie A.-nak a keresztény kifejezésekről, valamint a magyar helynevekről sem. Nagyon tanulságos lesz, hogy ha meghalljuk, hogy az apát: szláv opat, apáca: szláv opatica, malaszt: szláv milost, m. zsinat, kar (chorus) bolgár eredetűek, mert o helyén a-val hangzanak a magyarban. Komoly arczunk kissé fel fog vidulni, ha megtudjuk, hogy a zalamegyei Tapolca is, továbbá Garam folyó is, meg a szepesmegyei Batizfalu is — hogy más példákat ne említsek — bolgár szavak és telepek, mert hisz egykor ezeket is Topulcha-nak (CSÁNKI III. 25.), Gron-nak (ma t. Hron) Bothyzfolua (CSÁNKI I. 255.; német neve B o t s d o r f)-nak hívták. Nem lehetetlen azonban, hogy Morvaország is tele volt bolgárokkal, mert hisz Olmütz városát, melynek cseh neve Olomouc, Olomúc, magyarul Alamóc-nok is hívták (1. Pallas Lex.), már pedig A. szerint csakis bolgár-szláv o-ból lehetett a magyarban a. A helynevekben levő szláv o>magy. a, megfelelés alapján aztán akkora bolgár lakosságot kapunk hazánk s a hozzákapcsolt részek területén, hogy egész nyugodtan elmélkedhetünk a bolgár o fonetikai értékéről, képzése módjáról. Nagy szerencsénk lesz ezen a téren is, mert hiszen a bolgár nyelvjárásokról aránylag kitűnő irodalom áll rendelkezésünkre, a keleti bolgár nyelvjárásokról meg, a melyek A. magyarázataiban olyan nevezetes szerepet játszanak (1. a félhangzókról írt dolgokat), MILETIC Lj. «Das Ostbulgarische» ez. monográfiájában és CONEV B. erre írt bírálatában (vö. ^HajieKTHH CTy^HH, Sofia