Nyelvtudományi Közlemények 39. kötet (1909)

Tanulmányok - Horváth János: Egy magyar versbeli mondatképletről 128

EGY MAGYAR VERSBELI MONDATKÉPLETRŐL. 155' Hogyan magyarázandók a közölés idegen nyelvbeli példái, kivált a prózában is előfordulók s mennyiben segíti elő kifejlődését másutt az inversio szabadabb lehetősége: az nem tartozik ide. De hogy a magyarban idegen minták nélkül is létrejöhetett, az a fentebbiek után alig lehet kétséges. Összefoglalom e dolgozat főbb eredményeit. Verselésünk, kezdettől fogva a legújabb időkig, nagy előszeretettel használ egy mondatképletet, melyet egyik jellemző sajátságáról közölésnek nevezhetünk. A közölés versbeli elliptikus mondatszerkezet; melyben egy közös mondatrész (vagy mondatdarab) a tőle függőktől közre vétetik, oly formán, hogy míg azok egymással rímelnek, ő az utána következővel alkot szorosabb mondattani és verstani egységet. Elő- és utórészből áll tehát, melyeket erősen érezhető szünet s gyakran kötőszó is (és, s) választ el egymástól. Előrésze minden körülmények közt csonka —, utórésze lehet teljes, vagy csonka mondat. A csonka előrész kiegészítése utólag, gondolatban, az utórész visszaható analógiájára történik. A kiegészítő mondatrész, mely mindig az utórész élén áll, olykor csak alaki, vagy jelentésbeli módosítás után illik az előrészre is. Ez a zeugmás közölés. Létrejöttét lélektani alapon három tényező közreműködése magyarázza: Első a psychologiai alanynak mondattani és verstani (vers-mondattani) önállóságra törekvése, a mi abban áll, hogy a psych. alany nyelvbeli kifejezése a mondat kapcsolatából kiszakadva, magára marad s önállósága kifejezéséül igyekszik egy ritmikai egységet (sort vagy legalább ütemet) egészen betölteni, maga részére lefoglalni. Hogy e törekvés a psychologiai alany természetében rejlik, vagyis hogy verstani kényszer nélkül is külön válnék a mondatból: csak a némikép bonyolultabb példákon bizonyítható; míg a legegyszerűbbek (a «tiszta típus» példái) — jóllehet az önállóság ezekben is megvan — okául a verstanin kívül egyebet nem árulnak el. Második a gondolat béli és ritmikai ízületek egybevágásánák elve, melynél fogva a gondolat (beszedj szakaszai lehetőleg nem nyúlnak át a ritmikai határpontokon, különösen a sor-határon. A mondat nem törhetik másfél sorra.