Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - I. 80

92 GY0MLAY GYULA. i-YSYpácp-stv; tő: ősőcox-, praeteritum perfecti: s-8sSa>x-stv. (A futurum HoMERosnál még igen ritka, s egyáltalában másodlagos fejlemény.) Ezek az alakok tehát múlt állapotot fejeznek ki, azonban szintén úgy, hogy egyúttal az állapotot előidéző történést is jelzik. Az összes többi alakok, tehát az indicativus másik, nem múlt (achronisticus) alakja, melyet rendesen csak «perfectum »-nak neveznek a nyelvtanok, továbbá az imperativus, a conjunctivus. az optativus, és az igenevek semmi időviszonyt sem fejeznek ki. Az indicativus nem múlt alakjáról utoljára szólok. A mi az igeneveket illeti, ezek mindig okvetetlenül egy másik, akár múlt, a,kár jövő, akár aehronistikus főtörtónéssel kapcsolatban valami melléktörténést fejeznek ki, melyben az időbeli jelentés (a beszélő álláspontjához mért időviszony) teljesen közömbös. Mivel pedig perfectumok, jelentik a másik, (fő)történéshez mérten az annak történésekor meglévőnek képzelt állapotot, mely nemcsak a főtörténés időpontjában meglévő, hanem többnyire azután is maradandó, s esetleg már előtte is meglehetett. Az imperativus, a conjunctivus és az optativus független, főmondatos használatban, azaz mint főtörténések, ezeknek a módoknak alapértelme szerint sohasem jelenthetnek mást, mint jövő állapotot, s éppen ezért HoMERosban nem is fordulhatnak elő máshol, csak a szereplő személyek beszédeiben. A conjunctivus és az optativus mellékmondatban, mint melléktörténések éppen olyan kevéssé lehetnek idői vonatkozásúak, mint az igenevek, hanem ilyenkor a főtörténés mellett meglévőnek, s esetleg később is maradandónak képzelt állapotot jelölik. Ha a főtörténés nem múlt idejű, akkor persze a perfectum-alakos melléktörténéseket jövő vonatkozásúaknak érezzük, de a perfectumok ez esetben is csak a főtörténéssel együtt meglévőnek vagy azután is maradandónak képzelt állapotot jelölik. Sem az igenevek, sem a conjunctivus és uz optativus nem, jelentenek tehát sohasem ú. n. eló'idejü történést. mint a latin perfectumalakok vagy néha a görög aoristosok. Ismeretes sajátsága a görög mondatkötésnek, hogy múltidejű verbum regenstől függő mellékmondatokban többnyire nem conjunctivusban, hanem optativusban mondja a melléktörténést. Ezzel a jelenséggel s általában a történések egymásraviszonyitásával az aoristosról szólva lesz majd alkalmunk részletesebben foglalkozni, mert a perfectum alakok ilyen használatára egész HoMERosban csak két példa van, s az is kétséges.14

) Már maga u)

A két hely, melyeknek olvasása azonban nem egészen bizonyos (variánsok: (íepX^xei, xzfsúyn) a következő. VIII. 270: ir.it. áp' xtv' ó'iaTEÚaa; h wxi\(>i p e (5 X rj •/. o t, .... auxi? íwv .... őúa/.sv E?Í Al'avta = «ka valakit, rányilazva, meglőtt (eltalált) a tömegben, ismét oda-odabújt Aias mögéx.