Nyelvtudományi Közlemények 36. kötet (1906)

Tanulmányok - Erdélyi Lajos: A háromszéki nyelvjárásról 309

336 ERDÉLYI LAJOS. inkább nyújtja a szót és kiérezhetöbb diftongusokat képez. De ebben is általában halványabbak ezek, mint az előbbi tájszólásban, főleg a jelzett községekben hallható kettős hangzók, a melyek meg a szentlélek-peselneki tájszóláséinál elmosódottabbak, mint láttuk. Az e használata a legingadozóbb valamennyi háromszéki tájszólásé közt. Nevezetesen nemcsak hogy a köznyelvvel szemben nem igen következetes, a mennyiben sokszor köznyelvi nyilt e-vel helyettesítik ; de maguk az egyes, még szomszéd községek közt is eltérés van e tekintetben. Általában a felső községek, különösen Zalánpatak, mégis inkább, kivált az első szótagban az e-t használják, mely sokszor e-be is átmegy; a déliek, különösen Közép-és Nagyajta pedig a nyiltabb e-t, mely ily esetben (e helyett) ezek egyik főjellemző tulajdonsága. Hogy észleletemet példákkal is igazoljam, jegyzeteimből a következőket idézhetem: 1. Első tagban a köznyelvi lé, té, nem, se általában mindkét részen így: le, te, nem, se, sőt sokszor e°-vel is. Aztán a felső részen: lehet, csere, de csere is; cseléd; cserép; kecske; régélő, de legelő is; még de me°g is; az alsón : enged, szemet, szent sőt szpit is, terébúza és terebúza, ecet, tenger de téngér is, gyeplő, HentSr stb. 2. Utolsó tagban mindkét részen: ciher, heveder; szó végén: ide, de idé is. 3. Eagok és képzők előtt szintén mindkét részen a négy első tájszólással szemben, a mennyire azoknál is megfigyelhettem, többnyire nyilt e áll az é helyén, mint a köznyelvben; azonban e-vel is találkozhatni. Pl. /?e;)'e£ (helyet), hejjem, hejjek, hejjecske; ingyen; restell ; elődek; kegyes ; nyires; Nyerges (határrész Nagybaczonban), Tővisses (ez meg Miklósváron); de: szentek, kérték, cziherés stb. E hangnál, mint fennebb láttuk, udvarhelymegyei, homoródi hatás is érvényesül három illetőleg jóformán csak két községben : Baróton és Nagybaczonban s ott is inkább az öregek nyelvében. Ezek t. i. e helyett Ö-t is ejtenek, mégpedig első szótagon túl itt is csak akkor, ha az előző szótagban nincsen e. Mint ilyen példákat jegyzeteim alapján a következőket idézhetem: tisztölöm, viszök; Pétör, ebédöt, csépöl, édös; eresztött ; embör, fődet ös (földet is), neköm; istenödöt; mestörség, elfeletköztem, a melyeket általában csak öregek után jegyezhettem fel s ezeknél is az e-s alakokkal váltakozóknak tapasztaltam. Az ifjabbak már általában csakis e-t használnak ebben az esetben is. Azután észleletem sze-