Nyelvtudományi Közlemények 34. kötet (1904)
Tanulmányok - Szinnyei József: Alaktani adalékok. III. Az Árpád-kori szóvégi u betűk mivolta 1
10 SZINNYEI JÓZSEF. esetekben mindig ugyanazon betűt, t. i. az u-t alkalmazták s ezt más betűvel nem váltogatták (kivéve a vele egyértékű s csak egyetlen-egyszer előforduló v-t): arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ez az u a szóbanforgó esetekben az ú. n. határozatlan magánhangzó jele volt.*) (Zöngétlen magánhangzókra azért nem gondolhatunk, mert azokat — minthogy akusztikai benyomásuk a h hangéhoz hasonló — semmi esetre sem jelölték volna w-val.) [Az u-n kivül (de nem vele váltakozva) előfordul ritkán i, és még ritkábban a, e is. Az a meg az e egyetlen-egy ismeretlen eredetű szó (uchuga 1079—80: vhvg 1135) kivételével csakis idegen eredetű tulajdonnevek végén fordul elő. Mivoltáról csak az egyes adatok tüzetes megvizsgálása után lehet véleményt mondani. — Az ?'-nek kétségtelen példái mind -di (-ti)-végü helynevek; ezeknek az -i-je minden bizonynyal képző (demin.) s teljesebb -ia, -ieből való, pl. Fotudi 1055: Fadd; v. ö. faddia-k]. Annak az írásbeli ingadozásnak, hogy a mai mássalhangzósvégti szavak részint w-val, részint u nélkül vannak írva, az a magyarázata, hogy a régiek természetesen többnyire a rendes, folyékony beszédbeli kiejtést követték, de közben-közben — mintha észrevették volna magukat — a kivételes (= csak bizonyos esetekre szorítkozó) kiejtés szerint írták a szót, talán azért, mert azt eredetibbnek, hitelesebbnek, nyomatékosabbnak s így emlékezet okáért fogalmazott hiteles iratba (oklevélbe, krónikába) inkább illőnek tartották. Lehetséges, hogy beszéd közben (a fönnebb említett hangtani helyzetekben) határozatlan magánhangzóval megtoldottak néha egy-egy olyan szót is, a mely eredetileg mássalhangzós-végű volt, s innen van talán az Ecüburgu, holmu írás; de viszont az is lehetséges, sőt nagyon valószínű, hogy a régiek néha csupa megszokásból írtak u betűt olyan szó végére is, a melyet sohasem *) Ennek a határozatlan magánhangzónak palatális hangzója szótag után valamivel palatalisabb színezete lehetett, mint gutturalis hangzójú szótag után. Ilyen változó hangszíne van a határozatlan átmeneti (glide) hangzónak, 3-nek abban a cseremisz nyelvjárásban, a melyet PAASONEN tanulmányozott (v. ö. Journal de la Société Finno-Ougrienne XXI,5 8).
