Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)

Tanulmányok - Kicska Emil: Mondattani egyenletek 373

MONDATTANI EGYENLETEK. 439 sonlattal élt) \ a% {a ki képviselő) még ráismernek az alanyra és állítmányra. Ingadoznak már, ha ez a mondat kerül szemük elé : Az (a ki e hasonlattal élt) \ a képviselő. Pedig ez is kétnevezős még. Nem is ingadoznak már, ha ez kerül szemük elé: E hasonlattal | az élt (a ki képviselő). Nem ingadoznak azért, mert ebben már kétségkívül határozó szerintük a hasonlattal. Hogy ingadozhatnának tehát, ha ez kerül szemük elé: e hasonlattal \ a képviselő élt ? Pedig ezt a négy mondatot egyenlőség jelével kapcsolhatjuk össze egymással, mert csak az a különbség köztük, hogy majd egyszerű, majd a megfelelő összetett szólással van kifejezve egyik, vagy másik, vagy mind a két főtagjuk. Látnivaló, hogy a grammatikusok nem az alanyt ós állítmányt látják a mondatban, hanem iá ávso au\LitkoY.i}<; vagy xatá {jL7]§e{uav au^TrXox/ifjv Xéfo[xsva (ARIST. xatTj^optat, 2. és 4. fej.) a különféle kategóriákat, mondományokat, a tágabb értelemben vett határozókat, az egyes szókat. Egészen más dolog azonban jelentésük szerint vizsgálni a mondatrészeket és functiójuk szerint. Jelentése szerint személyhatározó (formája szerint nominativus) a képviselő ebben a mondatban is: A képviselő | e hasonlattal élt, meg ebben is: E hasonlattal j a képviselő élt, de functiója szerint nem alany mind a kettőben. (V. ö. «A mondatrészek)) czímű értekezésemmel. Nyr. 32, 170.) Fönt azt mondtam, hogy az efféle összetett mondat: A képviselő úr | az {a ki c hasonlattal élt) a legtisztábban tünteti ki a megfelelő egyszerű mondat alanyát s azt is hozzá tettem, hogy ebben mindnyájan egyetértünk. A megfelelő egyszerű mondat u. i. ez: A képviselő úr j e hasonlattal élt. Már akkor így folytathattam volna: Ha az efféle mondat: E hasonlat | az (a melylyel a képviselő úr élt) a legtisztábban tünteti ki a megfelelő egyszerű mondat alanyát s a megfelelő egyszerű mondat ez: E hasonlattal | a képviselő úr élt. akkor ennek az egyszerű mondatnak e hasonlattal az alanya. De ha így folytattam volna, mindjárt vége lett volna az egyetértésnek. Azaz talán nem lett volna. Hisz rajtam kívül talán még e hosszú közbevetés után is mind egyetértenek a grammatikusok abban, hogy ennek az egyszerű mondatnak a képviselőúr az alanya. Még logikus is akadna akárhány, a ki ebben nekik adna igazat, nem nekem. Hisz a logikusok is csak akkor kezdenek logikát tanulni, mikor már vagy tíz éven át minduntalan csak azt hallották, hogy az alany a ki í mi? kérdésre felel. De ha százszor százezerén állítják is, hogy egyszeregy kettő, nekem mégis szabad azt mondanom, hogy egyszeregy csak egy. Azt az ellenvetést, hogy e hasonlattal alany ugyan abban az egyszerű mondatban, de nem grammatikai, hanem logikai alany, nem fogadhatom el azoktól, a kik nem fogadnák el tőlem azt az ellenvetést, hogy a hinta inga ugyan, de nem fizikai, hanem mathématikai inga.