Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Melich János: Szláv jövevényszavaink - IV. 399

SZLÁV JÖVEVÉNYSZAVAINK. 447 Hátra van még, hogy az oláh, olasz szavak hangalakjáról szóljak. Á szláv nyelvekbeli alapalak *volh-b, az első szótagon emelkedő hangsúlylyal. Ezt bizonyítja a szerb vlah (rlaha), ca-horv.: vlhh (vlaha), or. BOJIÓXT> (Bojióxa). A cseh-tótban ¥

vlách-oi

várnánk, s LiNDEnél van is cs. wlách, mindazonáltal ezt téves adatnak tartom, s azt hiszem, hogy a csehben igen korán egy eredetibb cs. *vlách-ből vlach lett. Ennek a rövidülésnek oka nyilván az egyes számi acc. és voc. hangsúlyozásában keresendő (v. ö. JAG., Zur Wiener Philologenversammlung, Indog. Forsch., AnzeigerlII. 12. §. p. 251—254. 1.), a honnan a rövid a átvonódott a nominativusra is. Hogy a szláv nyelvekben a *volchr

b

szó ilyen szabályosan van meg, abból következtethetjük, hogy az átvétel a németből még a szláv népek mai elhelyezkedése előtt történt. Hogy ez egységes szláv nyelvben az alapnyelvi szláv *volc1n> mit jelentett, nem tudjuk ; valószínűen ugyanazt, a mit eredetileg a német szó : keltát, romanizált keltát (v. ö. bolg. vlaski = frank, DUVERNOIS, Francziaország óejn. Valland, ófn. Ualholant, JIRECEK, Die Eomanen 35. 1.). A szláv nyelvek mai elhelyezkedése alkalmával változáson mehetett át a szó (v. ö. SAPARIK : Slav. Altér. I. 236—237.) jelentése is, e jelentésvá tozás a Balkán félsziget VII—X-ik századi ethnikai kialakulásával fügs; össze; a szláv nyelvek egy részében «olasz »-t, más részében «oláh»-t jelentett s jelent ma is a szó. A m. olasz szó állandóan «italiener, italienisch» jelentésű; régi emlékeinkben francziá-t is jelent (v. ö. Schlágli szój. gallicus — olas, Marg. Leg.-ban is, itt Olasz = Lombardia); a szóban levő rövid a kétségtelenül délszláv eredet mellett tanúskodik, az meg, hogy a szó csak a szlovéneknél van meg «italiener» jelentésben, azt vallja, hogy a m. olasz délszláv szlovén eredetű. A m. szóban levő sz a többes számi vlasi, vagy Vlusko, iiaskí-bő\ magyarázható; e szerint a szót nem a nom. alakban vettük át. A másik hangtani magyarázat a m. o-ra vonatkozik; a magyarban ol-, a szlávban vl- a szókezdet. Ennek megértésére felhozom, hogy a fiumei horvátban orebac = szerb vrábec (veréb, BAD CXXIV. 110, 113.), a Száva egyik mellékfolyója PAULER GYULA ((Magyarország szt. István idejében » czímű térképén Orbász, a melynek szerb-horv. neve Vrbas (VUK), a horvátországi Vrbovec 1502-ben Orbóc (v. ö. Vienac 1890, XXII. 254.), Zalamegyében volt Óbornak, régen Vrbanuk (CSÁNKI>