Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Melich János: Szláv jövevényszavaink - I. 39

SZLÁV JÖVEVÉNYSZAVAINK. 79 közül melyek a CYRILL és METHOütól magukkal hozott darabok, felette nehéz megmondani. A ma meglevő csaknem teljes zsoltárfordítás a Psalterium Sinaiticum. Erről az óbolgár zsoltárfordításról azonban kimutatták, hogy egyes részei görögből, mások meg latinból való fordítások (v. ö. JAGIC, Zur Ent. II. 51, 52.). E fontos tényt VALAVEC mutatta ki (EAD 98, 5, 6.), s támaszkodott arra, hogy sokszor, mikor a görögben infinitivus, a latinban pedig ut, vagy ne kötőszós mellékmondat áll, a Psalt. Sin.-ban az ut van a szláv da kötőszóval lefordítva (v. ö. pl. a CXVIII. zsolt. 173. vers: fsvsafrw •íj /síp aoo TOD G&aoií {is = fiat manus tua ut salvet me = KNXJSJH PÍRIÍA TKO'k, J\,A CK ii A c t T"k MIA, ellenben ugyanazon zsoltár 95. verse: me expectaveruntpeccatores, ut perderent me, Apor-k.: Vártának engemet bűnösök hog el veztenek engemet, Psalt. sin.: ÍMÉHÉ JKHA«T.T'K rpiíiiiKHHUH ii o royuH TH /V

\bí\, tehát itt infinitivus áll, görögből fordítva s e rész régibb a latinból fordítottnál). Más tényekkel összekapcsolva e tudásunkat mi határozottan mondhatjuk, hogy CYRILL itt, hazánkban folytatta a zsoltárfordítást a latinból. Az istentisztelethez s egyéb alkalmakra szükséges imákat foglal magában az Euchologium Sinaiticum óbolgár nyelvemlék. Bizonyos, hogy e fordítások nem a CYRILL munkája, de kétségtelen, hogy egyes részek benne CYRILL és METHOD korabeli fordítások. Mellőzöm itt e fordítás evangélium-idézeteit, a milyen a Máté XXII. 2—14. (GEITLER kiadása 196, 197. 1.), a mely fordítás teljesen egy a Zographos-, Marianus- s a mi a legfontosabb az Asseman-féle evangélium Máté XXII. 2—14. lectiójával, csak azt emelem ki, hogy e nyelvemlék egyes darabjait határozottan hazánkban fordították. Az Euch. sin. egy imája ugyanis összefügg a róm. kath. szertartáshoz készült ószlovén Freisingeni nyelvemlékek egyik darabjával. A Freisingeni nyelvemlékek és az Euch. sin.-nok ezen imája a Szt. Emmeram-féle ófelnémet imának a fordítása, a mint azt VONDRÁK bebizonyította (v. ö. VONDRÁK, Frisinské památky, 12, JAGIC, Zur Ent. I. 18. és a két szöveget párhuzamosan VONDRÁK, Altkirch. gr. 360—362.). Ez az ófelnémetből való fordítás pedig csak ott történhetett, a hol az ófelnémet papság működött, tehát hazánk területén. Nem hallgathatom el itt sem, hogy ugyancsak az ószlovén Freisingeni nyelvemlékek egy másik darabja szoroa összefüggésben van Szent Kelemen egyik homiliájának szláv for-