Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Kalmár Elek: A határozókról - III. 343

358 KALMÁR ELEK. tárgydarab, inkább maga foglal helyet a cselekvés eredményében,, mely gondolati név, tehát terjengős határú: rege Tarról: Tar van a regében; gondolatja Toldira röppent: Toldi jött a gondolatába; dal a dicsőségről: a dicsőség van a dalban; könyvet írt a bölcseségről: a könyv nincs benne a bölcseségben, de a bölcseség benne van a könyvben. Különben helyhatározók is vannak ilyen megfordított ragokkal: kalapom szemembe húzom, fejembe nyomom, csizmám lábamba húzom. Egy másik különbség a helyhatározó és a szenvedő társ közt, hogy ebben : Toldira ütök: az ütés elvégződik Toldin, a hegyre megyek: a menés elvégződik a hegyen, de ebben : Toldira gondolok, a hegyre gondolok: a gondolat tovább időzhet Toldin, illetőleg a hegyen. Innen a közömbösség e határozókban a közelségi és távolsági ragok iránt, azért a szenvedő társak közt a közelségi és távolsági viszonyt még nehezebb megkülönböztetni, mint a viszonzó társak közt: gondolkodik valamin,, valamiről, gondol valamire. Csak az innenső, egybeeső és túlsó pontot különböztetjük meg világosan. A szenvedő társ teljes részvétlenségénél fogva még mozgónaksem látsziks ebben a tekintetben már jobban emlékeztet a szintén részvétlen és passzív helyre és tulajdonságra. A szenvedő társ alakjai összefüggnek a másik két társsal. Mindenütt van -vei rag, a kisérő társ egy fajában, a tekintethatározóban azonkívül főkép a -ben, -bői, -be, a viszonzó társban a -nál, -tői, -hoz, a szenvedő társban pedig a -n, -ról, ra a leghasználtabb ragok. Szenvedő társak pl. a 356. lapon levők s az ilyenek : könyörül valakin ; itél valaki fölött; válogat, bővelkedik valamiben; vélekedik, tud, bizonyos valamiről; ír, végez valami felől; osztozik valamiből; gondol, vetemedik valamire, gyanakodik valakire; neki ered, neki vadul valaminek. íme, kimerítettem az összes ú. n. állandó határozókat, vonzatokat, képes hely határozókat, a külföldi nyelvtanok kiegészítő objectumait. Csak a most adott felfogás szerint tűnnek föl e határozók természetes szerepben, hogy t. i. az állítmányon és alanyokon kívül eső, ezek mellett közelebb vagy távolabb társul jelen levő tárgyak, vagy alárendelt személyek. így egyszerre hajlékot nyernek azok a kóbor határozók, melyeket eddig annyit hánytunk-vetettünk mindenféle rovatba és mindenféle értelmezés alá. Nem szükséges többé, csak hogy külön nevet nyerjünk, állandónak neveznünk azt, a mi semmivel sem állandóbb a többinél; sem képes helyhatározónak azt, a miben csak annyi képlegesség van, mint akármelyik másban, hely pedig még annyi sincs; sem végre tárgynak nem kell neveznünk azt, a mit az igeragozás és a teljesen elütő névrag egészen külön választ a mondat tárgyától. Az összes társhatározók abban egyeznek meg, hogy