Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Kalmár Elek: A határozókról - II. 230

A HATÁROZÓKBÓL. 231 egyedi bővítő rész nincsen s mégis helyhatározó marad: homlokomra ütök, az asztalra csapok, de ezekben könnyű egy eszközhatározót kiegészíteni, pl. kezemmel, s ennek helye a helyhatározó. A folyamati helyhatározóban a cselekvés folyamata alatt, vagy ennek valamelyik időpontjában van együtt a hely a cselekvéssel és alanynyal, tárgygyal, eszközzel stb., az eredetben" helyhatározóban a megindulás-, a végbeli helyhatározóban a végződés időpontjában vannak ezek együtt, még pedig mindenik egyszerre: a szobában késsel hadonázik, kocsin jött a városból, kocsin megy a faluba: a hadonázás, az alany és a kés mind a szobában Tan; a jövetel, az alany és a kocsi hasonlókép mind a városban volt. A helyhatározó befoglalja az alanyt, vagy más tárgyszerű körülményt, tehát általában nagyobb ezeknél, de ez a nagyobb terjedelem sokszor csak egy irányban van meg: botjával a szamár fejére üt: a fej vastagabb és szélesebb mint a bot, ámbár nem hosszabb; a madár ujjamra szállt: az ujjam csak hosszában ér tovább; a kalap egy karón lóg: a karó lefelé, magasságban nagyobb; a tű hegyén inog a körlap: az eset az előbbihez hasonlít, úgyszintén ebben is: vállán, vagy válláról köpeny lebeg, ámbár ez analogikus szerkezetnek is tekinthető, mert a köpeny lefelé is tovább ér, mint a váll, de elemezhetjük úgy is, hogy csak a vállon levő rész vékonysága, tehát a fölfelé menő irány jön tekintetbe. De bármilyen változatosságot mutat a terjedelem viszonya a hely- és a többi határozók között, a középpontok változhatatlanul egybe esnek, középpontúi nem a méréstani közepet, hanem a tárgy leglényegesebb részét számítván, pl. a köpeny középpontját a nyaka körül. A cselekvéshez való viszony felől kifejtettem, hogy nemcsak a cselekvés tartalmával és távolságával, vagyis külsőségeivel, hanem a cselekvés másnemű természetével, pl. hatékonyságával is viszonyban vannak a határozók. így a helyfélék tétlenek, passzív körülmények, a város a jövetelhez, a váll a «lebegéshez» nem járul hozzá, míg az eszközhatározó még erősebben cselekszik mint az alany. A tétlen helyből a részvevő határozókhoz átmenetül szolgálnak az ily mondatok: fején találja a szeget, a «fején» helynek látszik, de nem közömbös hely, hanem félig-meddig már tárgy is, mert nemcsak a szeget, hanem a fejet is üti az alany. A helyhatározó passzív körülmény, a szenvedő tárgy pedig társa az alanynak, csak kissé távolabb esik a cselekvéstől, mint az alany. E példában: Vállán mente lebeg, helyhatározó van, de ha így mondom: Vállán mentét hord, vagyis cselekvő igét alkalmazok, akkor nemcsak az alany, hanem a váll is hordja a mentét, a határozó többé nem tétlen, hanem közös cselekvésű az alanynyal ós még köny-