Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IX. 1

A VOGUL NÉP ŐSI HITVILÁGA. 21 hódbörfészekbe hadd ülepednél (sülyednél) te le!» (yoltal alné noys-piün, uj-piün nan voss ujtyatsénf 11:410.) s hőslőéneke is állítja,hogy «nyusztbőr-fészekben, hódbőr-fészekben fekszik» (no%spiíit, uj-pitit yuji II: 243.). Maga a bálvány megjelenésében «ezüst férfi atya, arany férfi atya» (qltén yum ja'in, sqrni yum ja in II : 413.), kinek «ezüst szeme, arany szeme» van (u. o.) s «aranyból való az ő drága ruhaujja, drága ruhaszárnya» (sqrni q>lné tinin tajtén, tinin kémplin II : 402—3, 410.). Mind az itt emlegetett aranyból-ezüstből csak a szeme világát s talán némi szerény ruhadíszt szabad kész pénzül vennünk; mert másutt ő «Polém-istenkének nevezett fehér subát Öltött fejedelem» (Polém-tqrémté lawilém voikén sá%i masém qXér II : 402.) s «habos fejű, tüzes övet öltött férfi» (kupiing pang taiting intep kq-rrtqm kuni Pqlm tarom ásim II : 336.) drága ékességek nélkül. Áldozóterének főnevezetessége az ő szent nyírfája. «Fehér subát öltött Polém-isten !» — mondja az idéző ige — «ezen szösszel-vizes szent folyócskád oldalán aranyosgalyü szent nyírfád tövéhez (saruin tawpü jelpin y allén titéri) rendelt téged Numi-Tqrém atyád; ezen itt álló, atyád előigézte aranyosgalyü nyírfád tövében tiszta ezüstöt tartva jutalmul kezünkben könyörgünk ím hozzád» (II : 403.). Erről a nyírfáról szól NOVITZKIJ, midőn a következőket írja: «Pelim közelében, mintegy stadiumnyi távolságra valami egyedül álló lombos fa volt, melynek növésében nem volt semmi rendkívüli, a mi valamihez hasonlított volna. Ezt szintén istenség gyanánt szokták volt tisztelni az ő ősatyáik (t. i. a vogul oké); de nem volt ott egyéb, mint egy bálványházikó s ama fa. Ez utóbbin pedig a nagyszámú ocsmányáldozat után annyi lóbőr volt fölakasztva, hogy csodálni lehetett, miként bir el ez a fa annyi sok terhet. Oly erős volt e fa, hogy nem száradott ki a mellette kiontott sok vértől és a sok tűzégéstől, sem el nem pusztult a bőrökbe fészkelődött töméntelen féregtől)) (1. fent). Látnivaló e szavakból, hogy 1715-ben NOVITZKIJ a pelimi istenség szent fájáról már mint «voltról» ír, melyet nyilván tudomása szerint a hittérítők elpusztítottak; jellemző bizonyítéka tehát az idéző ige hagyományos szövege régiségének s változatlan fenmaradásának, hogy benne az imádkozó még egyre hivatkozik a pelimvidéki csodás nyírfára. Hogy minő hit fűződött voltakép ehhez a fához, azt szintén az idéző ige verseiből tudjuk meg, melyek az