Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Kalmár Elek: A határozókról - I. 99

A HATÁROZÓKRÓL. 101 KERN, WEGENER és PAUL művei, melyekkel az állítmány és alany kérdésében annyit kellett foglalkoznom, a határozókról úgyszólván semmi újat sem tartalmaznak. Még PAUL is egészen távol áll a bővítmények újabb és helyesebb felfogásától, a jelzőt, mint a francziák, nem különbözteti meg a határozótól (117). az alanyt unentbehrlich, az időhatározót elmaradható (entbehrlich) mondatrésznek mondja (248), az alaktani rendet követi: génit, accus. stb. (VII. fejez.). WEGENERnél (115) az alany, tárgy és dativus három pont, melyek a cselekvést határolják, konkrétté teszik s ez eddig legalább a szemléleti rendszerhez való közeledés, de fölösleges lett volna azt mondania, hogy az alany és tárgy nem elég az ige konkrétté tételére, okvetlenül hozzá kell még kérdeznünk, hogy kinek adja az alany a könyvet, mintha nem volna elég konkrét az oly mondat, melyben csak alany és tárgy van ; sőt WEG. (207) összehozza a tekintethatározót a tárgygyal. KERN az esetek jelentését egészen másnak tartja, mint a praBposítiós kifejezésekét s mind a kettőt megint másnak, mint az egyeztetett kifejezéseket: ausser dem Subject und Prádikatsnominativ «die übrigen vom Verbum abhángigen Casus bezeichnen wohl allé ein (mehr oder minder nahes) Kausalverháltnis, die dnrch Prápositionen mit dem Verbalinhalt verbundenen Bestimmungon em ráumliches Verháltnis, das durch Uebertragung die zeitlichen (auch kausalen) Verháltnisse darzustellen geeignet ist. So spiegelt der sprachliche Ausdruck die wichtigsten Funktionen des Verstandes wider, der unablássig mit Identitát (= áliítmányi névszó) Kausalitát, Raum- und Zeitverháltnissen operiert» (46. s köv. 1. jegyz.). Ez is csak az ismert nyelvtani rendszer körülírása s ki is maradt belőle a jelző. Az azonosság, okviszony, idő- és helyviszony fontosak ugyan nekünk, helyesebben a logikának, de a nyelv nemcsak a gondolkodásnak, hanem még inkább a szemlélődésnek is képe, a szemlélet pedig más tényezőket is ismer e hármon kívül. GABELENTZ is, kivel a tárgy felfogásában találkoztam, mert ő is az alanyhoz vonja a tárgyat, legalább u kínai nyelvre nézve (igaz. hogy az «indirekt tárgyat* is, Die Sprachwiss. 106. 1.), a határozókban csak időt, helyet és módot (Art und Weise 105), a határozó mellékmondatokban körülményt, időt, alapot ós szándékot (Grund und Absicht), feltételt, okviszonyokat (Causalverháltnisse), folytatást és fokozást, végre mellérendelést külömböztet meg (168). DELBRÜCK sem tárgyalja a határozókat a BRUGMANN DELBRücK-fóle Orundriss der vergleichenden Grammatik der Indogermanischen Sprachen harmadik részét tevő mondattanban. Egyáltalán csak két «obligatorisch» mondatrészről beszól, az alanyról és állítmányról, a «mcht obligatorisch» mondatrészeket nem sorolja el s nem foglalja össze. Illetőleg ő a mondatrészeket azonosaknak veszi a beszédrészekkel (I. 75.), ezek jelentésót pedig osztó alapul nem tartja alkalmasnak (77), a mint hogy nem is alkalmas. A beszédrészek használata, alkalmazása alapján is oly csoportokat külömböztet meg, melyek a mi mondatrészeinktől nagyon elütnek: a kijelentés bubstratumául szolgáló szók (ide tartozik minden viszony, melyet az esetek kifejeznek) mondatszók, jelző szók, kapcsoló szók kiemelő szók (78—80\ A «mondattam III. kötete tartalmazza a tulajdonképeni mondattant, de az alany és állítmány, meg az ídanytalan mondatok tárgyalása után nem ismer más mondatrészeket és