Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IV. 1

30 MUNKÁCSI BERNÁT. volna, ha a tűz nem égne ? A szellem bizonyára szigorúan megbosszulná magát annak tapasztalatára, hogy őt ily rútul elhanyagolják. Mariéi sor émné-ke páti, taivan %id'tné ul'á-sultmá %asá ürawe «ha a vogul ember meghal, hátrahagyott tüze szikráját soká őrzik, el nem oltják» hangzik az éjszaki vogul közlés (IV : 417.). «A meghalt ember árnyéka (isá) negyven napon át egyre jár az ő háza tájékára, hogy az ő tüze szikráját, a háza helyét nézdegélje. Hogyha tüzét eloltják, sír: ,Im el van oltva az a tüzszikrám, melyet én ügyeltem, bizonyára nem szeretnek engemet!' mondja» (u. o.). Egy vogul hadi énekben (IV : 175.) a harczba vonult hős oly sokáig marad távol, hogy anyja már jogosan hihette halálát. A fiú meg akarván győződni róla, hogy anyja miképpen érez iránta, jelesen ápolná-e lelkét halála után, hazaérkeztekor mielőtt a házba bement volna, fölmászik a tetőre s a kéményen át vizet önt a tűzhelyre. Erre az anya kimegy s nem ismervén föl fiát, kéri: «Valahonnan jött úrasszonytól, úrtól való fiúcskára, nézd, tüzem szikráját ne oltsd el/» Meggyőződött tehát a hős, hogy anyja aggódik holtnak vélt fia tüzéért s belépvén a házba fölismerteti magát. Ugyanilyen részletet találunk PATKANOV egyik déli osztják regéjében (II: 136.). Itt a hős visszatérvén házához látja, hogy ennek három sarka összeomlott, a negyedik ép s gyönge füst emelkedik e sarok felől. Fölmászik a tetőnyíláshoz, lefelé néz s látja, hogy atyja s anyja egy tüzes parázson vitatkoznak. A hősfi, «ha télen jött, egy ostornyéllel havat szórt rája, ha nyáron jött, egy evező véggel vizet öntött rája. Az öreg ember s öreg asszony morogni kezd : ,Ez a tűz a mi fiunktól maradt reánk. Micsoda ember oltotta el ? Fogják meg s akaszszák föl egy karjánál s egy lábszáránál fogva!' A fiú felel: ,A férfiú, kit szüleim elátkoznak, ne menjen ki a házából!' A mint e hangot meghallották az öregek kiszaladtak fiujok ölelésére.» A tűz ily jelentősége magyarázza FiNscHnek azon közlését is (548.), mely szerint a halált követő első éjszakán a jurtában nem szabad eloltani a tüzet. E pontban utazónk bizonyára félreértette a közlést; mert ha az éjszaki voguloknál a halott tüzének ápolása negyven napra van előszabva, az éjszaki osztjákoknál sem szorítkozhatik egy éjszakának rövid idejére. Azonban a hideg és sötétség a sír lakójának nem egyedüli bajai. Van ezenkívül még sok más ok is, mi nyugodni nem hagyja. Többek közt hiányzik a régi társasága, visszakívánkozik tehát csa-