Nyelvtudományi Közlemények 29. kötet (1899)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben (III.) 4

14 MUNKÁCSI BEENÁT. utal; az említett mocsarak pedig a Kljazsma és Oka alsó folyása mentén találhatók. A Kljazsma mellékén NESTOR idejében a finn fajú Merja nép lakott, melynek neve (Jordanesnél: Merem, a brémeni ÁDÁMnál: Mirri) föltűnően hasonlít a Mari népnévhez, melylyel a cseremiszek nevezik magukat s egyszersmind a «férfi»-t jelölik (v. ö. az iráni marta, mareta «ember» szónak kurd mer, mer, mir alakjait). A «feketegubások» névre emlékeztet azon tény, hogy a cseremiszek még a múlt században is kizárólag fekete gyapjúból készült darócz-felöltőket viseltek, ép úgy mint CHRYSOSTOMÜS szerint a dnjepervidékiek s valószínűleg a szarmát SauSapátat, mely törzsnek neve az osszét sau «schwarz» és darás «kleid» összetételének látszik. A budinokra vonatkozó tudósítások a vo tj ák okra illenek. Területük HERODOTOS szerint a Tanais (Don) folyón túl, a szauromatok földjétől tizenöt napi utazás távolnyira esik. Ez Szaratov vidéke a Volga mellett, mely a permi népek régi hazájának déli határául vehető, tekintetbe véve, hogy a finn-magyar népek általában délebbről és nyugatabbról húzódtak mai lakóhelyeikre. ARISTOTELEsnek (Aelian. hist. an. XVI, 33.) egy Kapíaxo? nevű budin helységről is van tudomása (sv zolc, icepl TÖV Kapíaxov BouSivoí?), mely juhtenyésztéséről volt nevezetes. E helynévben a permi karis «festung» szót (ettől: zürj. votj. kar «stadt») ismerhetjük föl. HERODOTosnak amaz észrevétele, hogy a budinok világoskék szeműek és vörös hajúak, egészen a votjákok rajza. GMELIN szerint a votjákok általában vörös hajúak; G. F. MÜLLER és PALLAS is ilyeneknek ismerik őket (az utóbbi szerint: «Kein volk ist so reich an feuerroten haaren, als die Wotjaken»). BUCH MIKSA könyvében (Die Wotjáken, 1882.) a votjákokat világos, sima bőrűeknek írja le; tőle megvizsgált 84 szakálas férfi között 47-nek vöröses, 37-nek barna volt a szakála; 100 személy közül 50-nek kék, 31-nek barna, 17-nek szürke, 2-nek zöld szeme volt; de egyiké sem fekete. Minthogy ez anthropologiai vonások elütnek az igazi finn-magyar típust hívebben képviselő keletibb rokon népekétől (pl. az osztjákok ós vogulokétól), sauromat és alán fajkeveredést kell fölvennünk, mely utóbbi népeket t. i. a görög írók világos szeműeknek és hajúaknak mondják, a mint ilyenek mai nap is az osszétok. Ugyanígy kell magyaráznunk a világos test- és hajszín gyakoriságát az erza* mordváknál és cseremiszeknél, míg a finnségnél ugyané tulajdon-