Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Munkácsi Bernát: Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben - 361

ÁRJA ÉS KAUKÁZUSI ELEMEK A FINN-MAGYAE NYELVEKBEN. 381 Nem tartjuk a kérdés érdemére nézve döntő jelentőségűnek azt a különösen hangsúlyozott ellenvetést, hogy ANDERSON «nagy vészt hirdet az altáji összehasonlító nyelvtudománynak; ugyancsak ezétrombolással, vagy tetemes megcsonkítással fenyegeti az által, hogy az altáji nyelvcsaládból egyik csoportot kiszakítván, azt egy másik nyelvcsaládhoz törekszik szorosabban hozzákötni: t. i. az ugor nyelveket az indo-germán nyelvek családjához.*) Mert ha ANDEKSON erre nézve EuKOPAEus-nak s több más nyelvtudósnak kisebb-nagyobb határozottsággal kifejezett azon nézetéhez csatlakozik, hogy az u. n. altáji nyelvcsaládok szorosabb rokonsága eddigelé inkább tudományos dogma, mint végérvénynyel hitelesnek bizonyult tétel, tulaj donkép nem zárja ki az altáji nyelvrokonság lehetőségét, hanem egész okszerűen nem foglalkozik vele. 0 egyelőre csak a finn-magyar és indo-germán nyelvcsaládok ösrokonságát vitatja ; ha a későbbi kutatás a finn-magyar nyelvcsoport közelebbi rokonainak az altáji nyelvcsalád ágait fogja kimutatni, ezzel az ő vizsgálatainak eredménye annyiban módosul, hogy finn-magyar és indogermán helyett «a 1 taj i és indogermán)) ősrokon•ságról szólhatunk. A végkövetkeztetés ilyetén eltérő megállapítása nem ronthatja le a már kiderített tények bizonyító értékét; azon körülmény pl. hogy a finn-magyar h„r-}

kgr- «vágni» tőnek a törökségben és mongolban is jelentkeznek másai (oszm. hirk- «scheren», «suvas kart- «einkerben», %ir- «hobeln, scheren», mongol kerse«zerschneiden», yaro- «schaben» stb.; 1. NyK. 15: 320), vagy hogy a személyi névmások jellemző kezdő mássalhangzói az összes altáji nyelvekben föltalálhatók, nem változtat semmit azon a tényen, hogy ugyanily egyezések az indo-germán nyelvek terén is észlelhetők ; legfeljebb azt mondhatjuk, hogy ANDEKSON kelleténél szűkebb körre szorította vizsgálatait s hogy megfigyeléseinek további kapcsolatai is vannak. Abban sem látunk különös veszedelmet, hogy ANDEKSON kikerülve, illetőleg mellőzve az altáji nyelvágak szorosabb rokonságának közelebb eső s eleve föltehetőleg biztosabb eredményekre vezető kérdését, egy távolabbira irányítja tekintetünket; mert elvégre tudományos vizsgálatoknál mindig czélszerű, hogy munkaterünk határvonalait mennél szélesebb körben fölismerjük s állandóan szemmel tartsuk. Nem érthetünk ennélfogva teljesen egyet BuDENz-zel, ki ANDEKSON munkáját degeszben véve czélja tévesztettnek* itéli, annál kevésbbé, minthogy az