Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Munkácsi Bernát: Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben - 361

ÁRJA ÉS KAUKÁZUSI ELEMEK A FINN-MAGYAR NYELVEKBEN. 373 az észt kussakas (finn kussaka) «russischer gurt», tubakas (finn tupakka) «tabak» — melyek nyilvánvalólag az orosz KyniaEt, illetőleg svéd-német tobak átvételei — szintén föltüntetik az -as végzetet (66. 1.). THOMSEN nem gondolja merő lehetetlenségnek a finn-magyar és indo-germán nyelvek ősrokonságának tényét; de azt véli, hogy ennek bizonyításához föltétlenül szükséges előmunkálat, az előbbi nyelvcsoport elágazó alakjaira vonatkozólag is a közös ősi alaphangzások reconstructiója ép úgy, mint e művelet az indo-germán nyelvhasonlítás terén megtörtént. ANDERSON e pontra vonatkozólag hivatkozik BUDENZ és DONNER összehasonlító szótáraira, melyekben több százra menő szóanyagnak van ily módon története meghatározva, továbbá a finn-magyar nyelveknek THOMSENtől is elismert alaki szívósságára, melynél fogva pl. a másfél évezredes finn jövevényszavakban is alig észlelhető valamely fontosabb hangtani változás, úgy hogy szerinte e körülmény kárpótlása lehet a hiányzó okiratos nyelvtörténetnek. A mi THOMSENnak amaz ellenvetését illeti, hogy a külömbség a két nyelvcsoport benső szerkezetében sokkal nagyobb, hogy sem eredeti rokonságuk valószínűséggel fölvehető volna: ezt szerzőnk kétes értékű, be nem bizonyított állításnak mondja, melylyel szemben saját vizsgálatai semmi olyast nem deríthettek ki a morphologiai sajátságokban, mi az ősrokonság fölvételének számbajöhető akadályául szolgálhatna. «Természetesen» — írja e tárgyra vonatkozó fejtegetésében (75. 1.) — «nem szabad föltennünk, hogy a finn-ugor nyelveknek szükségkép minden egyes részletben kell az indo-europai nyelvekkel egyezniök e téren; hiszen tudvalevőleg ilyenekre nézve (pl. a flexióban) az utóbbiak is gyakran lényegesen eltérnek egymástól, sőt oly közelálló rokon ágak is, mint a szláv és litván sem minden tekintetben azonosak. Sok ily külömbözés kétségtelenül csak lassú hangalaki elváltozás útján jött létre, vagy pedig az egyes nyelvekben idők folytán beállott romlás és végleges enyészet révén; míg más eltérések viszont önálló nj alakulatok gyanánt magyarázhatók. Ugyanezt vehetjük föl az u. n. indo-germán alapnyelvre vonatkozólag, mely rokonaitól (pl. a finn-ugortól, sémitől stb.) való föltételezett különválása után még bizonyára sokáig föntartotta. közös egységét, mielőtt egyes ágaira szétoszlott volna. Mert azt hihetőleg senki sem fogja erősítgetni, hogy az indo-germán alapnyelv kezdettől fogva valamennyi conjugatio- és declinatiobeli tábláza-