Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Ismertetések - Petz Gedeon: Indogermán nyelvészeti folyóirat. (Indogerm. Forschungen) - 325

INDOGERMÁN NYELVÉSZETI FOLYÓIRAT. 331 ap, apa, yáp, 3é, péü, oov partikulák sohasem lehetnek a mondat élén. A latinban is bizonyos partikulák (que, autem, ne) a második helyet foglalják el. Ily szórendi használatra a germánságban is találunk példákat, v. ö. a gót u(h) enklitikus partikulát, a mely a mondat első szava után foglal helyet, pl. ga-u-laubeis; az úfn.-ben hasonló a helyzete a gyönge hangsúlyú személynévmásnak (sich) a mellékmondatban. Ebből az ige belyzetére is lehet következtetni. Tudjuk, hogy az idg. ősnyelvben a főmondatban enklitikus volt az ige, a mellékmondatban szóhangsúly volt rajta. Ebből következik, hogy szórend tekintetében is más volt a helyzete: a főmondatban az ige közvetlenül a mondat első szava után foglalt helyet, a mellékmondatban a mondat végén ; az a szórend ez, a mely a németben ma is szabályszerű. Az óind, latin és litván nyelvek azután a mellékmondatbeli szórendet kiterjesztették a főmondatra is. HIET Die Urheimat der Indogermanen ez. dolgozatában az idg. őshaza sokat vitatott kérdésével foglalkozik. Arra utal, hogy egyfelől az anthropologiának, másfelől a nyelvészeti kutatásnak czéljai és eredményei nagyon külömbözők lehetnek. PENKA anthropologus szerint az ,árják', a kiknek jellemző faji tulajdonságai az európai jégkorszak idején képződtek, Közép-Európából a skandináv félszigetre vándoroltak s onnan ismét a kontinensre hatoltak. Hirt szerint a nyelvtudomány e föltevéstől egészen függetlenül kutathat, mert ezt a korszakot a nyelvészetileg reconstruálható idg. őskortól oly végtelen hosszú idő választja el, hogy ezalatt e nép akár Ázsiába is vándorolhatott s onnan ágazódhatott volna el. A nyelvtudomány külömben még azzal sem törődik, vájjon az idg. nyelvet beszélő egységes nép egyúttal egységes faj volt-e. Az őshazát, illetőleg SCHKADEE Sprachvergleichung und Urgeschichte ez. művének első kiadásában (1883.) nem nyilatkozott határozottan, csak a tényeknek megfelelőbbnek tartotta, hogy az őshaza inkább nyugat felé, mint kelet felé keresendő, a második kiadásban (1890.) már egyenesen az európai hazát — még pedig a Yolga mellett elterülő délorosz pusztaságot — tartja valószínűnek. SCHMIDT J. Die Urheimat der Indogermanen u. das euwpaische Zahlensystem ez. művében (1890.) viszont megint Ázsiában keresi az őshazát. Az idg. számrendszer, úgymond SCHMIDT, eredetileg dekadikus volt. Ezt az európai nyelvekben egy tizenkettes rendszer keresztezi, a melynek nyomai főleg a germánságban mutatkoznak: a 11. és 12. számok -lif-fel vannak összetéve (g. ainlif, twalif), ellenben 13. és 14-. dvandva-compositumok (3 + 10, 4+10). Továbbá a 60-as szám után új képzésmódot találunk, a gótban 70-től kezdve -téhund-d&l; végül pedig egy grosshundert-et találunk a germánságban 120 értékében. A 60-as szám utáni metszet egyéb nyelvek számrendszerében is találkozik : a görögben és latinban 60-ig sarkszámnév képezi a tizes-képzés