Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 280

302 KALMÁE ELEK. Frucht és die Blüte hangt am Zweig, a Frucht ép úgy határozója a levés-nek, mint am Ziveig a csüngésnek (105. 1.). A magyarban mindössze azért hagyjuk ki a van és vannak igét, mert a mit úgyis jól tudunk, azt kihagyjuk, azaz némely esetben soha föl sem vettük : a többes szám jelét a számnév után, a szemólyragot az egyes harmadik személyben, és akármely igét a gyakori kifejezésekben, ha a nélkül is könnyen megértjük: jó napot, jó estét. Ha valaki azt vetné ellen, hogy a kivánok igét ki is tehetjük, hát jusson eszébe, hogy a van igét is kiteszszük más személyben, pl. vagyunk, valamint a kivánok igét sem hagyjuk el, mihelyt harmadik személyben vagy többesben kell használni. Az indg. nyelvekben a kivánok és van kihagyása körülbelül egyenlő mértékben történik. Miért lenne az egyik igazi, a másik csak kötőige. A van kihagyása is tisztán a tő jelentése, nem az állítmány kiegészítő névszó miatt történik, hiszen nemcsak e mellett, hanem bármely határozó mellett kihagyhatjuk a van-t: Nyakunkon a török hada; Kard az oldalán; Itt az idő; Oda a barátság ; Rég, hogy elment stb. A németben és a latinban is bizonyára találunk annyi mondatot a helyhatározó mellett ist és est nélkül, a hány kötőige nélküli névszós állítmány van: summum ius summa iniuria, és: Hannibál ante portás 1 Sőt egyszerűbb a kötőigót is csak a mondat középpontjának hívni; van ugyan talán annyi külön állása az igék közt, hogy a legkevesebb változással járó cselekvést jelenti, de a zérus hőmérsék is hő s főkép az indg. nyelvekben a deus est aeternus-íéle szórendi szerkezetnek is mintegy kulcsát adja kezünkbe, nyugodt beszédben a cselekvés középpontját a szavaknak is közepébe teszszük. Ezzel bevégzem az állítmány tárgyalását; az állítmányi névszóról a határozók közt fogok szólani. Mivel a mondat forma, mert egyed, az állítmánynak is csak formai magyarázatát adhatom, hogy a mondat középpontja, vagy töve, avagy feje, a kép szerint, a melyben a mondatról beszólni akarunk. Az egyént kisebb-nagyobb részletességgel látjuk, az egy pillantással áttekintett jelenetből is többet-kevesebbet fogunk föl. Részletesebb jelenet a cselekvés körül fejlődhetik, azért a mondat állítmánya is többnyire ige. Az állítmány jelentése is főkép cselekvés, vagy talán mindig az (külső vagy belső) csak átviteleknek van helye. Ha a cselekvést nem tudjuk határozottan megnevezni, akkor indulat-, vagy hangutánzószóval élünk, sokszor pedig olyas-