Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 280

300 KA.LMÁE ELEK. nem összekötés, hanem a középponti helyzet elfoglalása, s csak annyiban lehet összekötésnek nevezni, a mennyiben a középpont összeköttetésben van a környezettel. A többi kifogások lényegtelenek. A hogy a kötőige elvesztette önállóságát, úgy veszti el minden ige erős hangsúlyú bővítménye mellett, illetőleg ha már nagyon ismeretes a beszélők előtt; a kötőige kimaradása nem sokat tesz, mert csak a jelen idejü mondatokban történhetik meg, ott is csak a harmadik személyben; az unmöglich tagadása, mint a lét egyik módjának, pl. hiányának tagadása, épen úgy lehetséges analógia útján, mint bárminek a tagadása. S ha a beszédben logikai ellenmondásokat akarunk keresni, bizony nagy könyvet tölthetnénk meg példákkal. Különben magát PAUL-Í is mocsárba viszi a copula-elmélet, mert kénytelen minden szót, mely a két hangsúlyos rész, vagyis az ismert alany és az új^állítmány között van, kopulának, bindegliednek tenni meg, melyek a kapcsolás módját határozzák meg, mint az ist: Marié hat zahnschmerzen : Marié alany, zahnschmerzen állítmány, hat «bindeglied». E kapcsoló tagos elmélet vezetett arra, hogy most már a segédigének se szeri, se száma. SwEET-nél vannak linkverbs-ek és half link-verbs-ek (94—95. 1.) A kötőige után következett a segédige, LYON (186. 1.) azt mondja, hogy nemcsak a melléknévi és főnévi állítmányok bonthatók szét copulára és prsedicativum-ra, hanem az igei állítmányok is, pl. hat geblüht, wird blühen, ezután felbukkantak a módok segédigéi: können, wollen, dürfen stb. (u. o.), tehát az akarat nem külön cselekvés, ha enni akarok, nem az evés tárgya az akaratomnak, hanem az akarat csak egy módja az evésemnek; aztán már a bleiben, heissen stb. is «copula» (u. o.), azaz, ha én valakit vérengzőnek nevezek, ez nem az én cselekvésem, hanem az illető tulajdonságának egy módja. És aztán hová vezeti ez a logika a józan logikát? A kinek az ein Kind állítmány, a bleibst csak kötőige, sind kötőige, gekommen állítmány, az olyan azt kénytelen tanítni, hogy az állítmány egyezik meg az alanynyal számban és személyben, vagyis ebben wir sind gekommen, a gekommen megegyezik számban és személyben wir-rél, hisz a kötőige semmi, csak köt; a tanulónak azt kell gondolnia, hogy ein Kind egyes második személy, mert állítmány és a szabálynál fogVa megegyezik a du-v&l, a bleibst pedig csak köt. De a szabályt megváltoztatni és a józan logika szerint azt tanítni,