Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 129

ÁLLÍTMÁNY ÉS ALANY. 147 De én azt hiszem, ez az alany épen csak az állítmány által lesz azzá; az állítmány irányozza rá a figyelmet, ez emeli ki a lelkünkben szunnyadozó millió dolog közül, a kimondott szó rántja fel a beszédbe a külső világot; míg az állítmányt ki nem mondtuk, addig a lelkünkben meglevő dolgok közül még egyik sem alany. Ha a legrövidebb beszédben is megmaradó szót teszszük is állitmánynyá, akkor is ez a kimondott szó a legeredetibb tényezője a beszédnek, nem az «alanya». De sokszor nemcsak az alanyt lehet elhallgatni, hanem az állítmányt is, ha a helyzet világos. Mint WEGENER mondja, a némajátékos minden beszéd nélkül is tud előadni. Már pedig ez nem játszhatik csupa alanyokat, hanem állítmányokat is ad értésünkre, különben nem érdekelne a játéka. Ámde mivel ő ezeket is elhallgatja, nem is keletkezik oly beszéde, mely nyelvi alakot öltene s a nyelvtudomány tárgya lehetne. Szóval a ki nem mondott dolgok, bármily erősen vannak is meg lelkünkben, nem tényezői a beszédnek, míg egy kimondott szó be nem vezeti őket ebbe s így a beszéd legelső, legősibb tényezője ezen a lélektani és logikai alapon is az állítmány. Egyébiránt a WEGENER eljárását csupán annak tulajdonítom, hogy nem tudott, vagy nem kívánt megszabadulni a szokásos nyelvtanok sorrendjétől, mert pl. a szót is előbb tárgyalja, mint a mondatot, ámbár kimondja, hogy előbb volt mondat és ebből származott a szó; továbbá hasonlóképen a nyelvtanok példájára előbb tárgyalja az allítmányi kiegészítőt és azután a többi határozókat (114—118. 1.), holott nagyon helyesen a határozóknak is csak olyan szerepet tulajdonít, mint a kiegészítőnek, mert a határozókról is épen úgy hirdeti, mint az alanyról, és kiegészítőről, hogy felkeltik a várakozást az állítmány iránt. Az én felfogásom mellett, hogy t. i. az állítmány vonja maga után a logikai alany észrevevődését, igen természetes lesz az, a mit WEGENER csodálkozva tapasztal, hogy az értelmezőben (appositio), relatív mellékmondatban, a ragos igében (hol a rag az alanyt fejezi ki) az «expositio», vagyis alany, az állítmány után következik. WEGENER szerint ez ellenmondásnak látszik, hisz az expositioból indul ki az állítmány, azt kellene előbb előterjeszteni; szerintem pedig épen természetes, hogy az állítmány, mint a horog, mely a halat kirántja a vízből, előbb jár, mint a mit kihúz. KALMÁR ELEK. 10*