Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 129

144 KALMÁR ELEK. zetiink, akár érdeklődésünk következtében, ez lesz hangsúlyos és közlendő. A beszédbeli esemény azonban nem csak főpontja a jelenetnek, hanem a teljes bővített mondatban igazi középpontja is; a mondatbeli jelenet nincs alávetve a festőiskolák divatjának. Ha szabad azt mondanunk, hogy a mondat annyit tartalmaz, a mennyit egy tekintettel tovább, vagy félrepillantás nélkül áttekinthetünk, vagyis egy egyede a szemléletek sokaságának, a jelenetek csoportjainak, akkor az állítmány egy ily szemlélet középpontja, az egyénnek szíve, vérkeringésének fészke. A jelenet szemünk vonalába esik. Ha sok tényezője van, a közepén az esemény játszik, de lehet oly jelenet is, hogy csak egyetlenegy tényezője van, akkor szemvonalam ezen a tényezőn megyén át, ez egyúttal középpontja is a szemléletemnek. Csak ne felejtsük el, hogy ha egy tényezőt úgy látok, hogy a helyzetét is szemlelhetem, akkor már két dolgot látok, mert az esemény körülményei a viszonyuknak megfelelő helyzetben esnek a szemlélet elé, s a helyzetből következtethetem a cselekvést is. Ha azt mondom: ide-ide 1 ez nem okvetlenül állítmány, vagy középpont, mert a hallgató a mutatott helyen kívül azt is megérti, hogy oda kell mennie, tehát ezt is «látja», a «jó napot» mellett a «kívánok» épen azért nincs kitéve, mert így is bizonyosan tudja a hallgató, hogy ez is lelki szemem előtt van, rámutat erre a -t rag. Hanem van olyan eset, mikor igazán csak egy tényezőt fog fel a hallgató, sőt a beszélő is. Ha ijedten azt kiáltom brum-brum! a hangomon megértik, hogy lelkem eseménye az ijedség s a szótöven, mondhatni a szó testén, hogy az esemény külső okozója a medve, csak az marad határozatlan, hogy mit csinál a medve, jön-e, vagy már pusztít, minden esetre bajt csinál. Ha már várjuk a medvét, mert többször járt felénk, akkor ez a brum-brum nem azt jelenti, hogy «medve», hanem azt, hogy jön, vagy pusztít. Ez a szó és a belőle álló mondat valóban határozatlan, egyszer egyet, máskor mást jelenthet. Ha a brum-brum helyett azt kiáltom ugyanolyan ijedten: medve! a beszédem mindössze abban fog különbözni az előbbi felkiáltástól, hogy csak a lelki eseményt érti meg minden ember, a külsőt csak az, ki magyarul tud (ámbár az előbbi hangutánzó szót sem igen értené meg az, a kinek nyelvében nem szokásos). Az ily mondatokban határozott a név, határozatlan a cselekvés még a jelenlevőkre és a beszélőre nézve is, ha pl. nem