Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Értekezések - Kalmár Elek: Állítmány és alany - 129

Állítmány és alany. Akadémiai fölolvasás. Első közlemény. Beszéd, nyelv, mondat. Az utóbbi években sokan tették vizsgálódásuk tárgyává a mondatot és ennek «két fő részét», az alanyt és az állítmányt, a mi azt mutatja, hogy ezeknek eddigi magyarázataival nem lehetünk megelégedve többé, hanem mai nyelvészeti gondolkodásunknak megfelelőbb magyarázat után kell néznünk. En az állítmánynak és az alanynak mondattani alapon való magyarázatát keresve arra a meggyőződésre jutottam, hogy az összes mondatrészek igazi alapját a lélektan segítségével a beszélő látástani (optikai) szemléletében találjuk meg. Egyelőre az állítmányra és az alanyra nézve fejtem ki ezt a meggyőződésemet. Azonban mielőtt e fejtegetéshez hozzáfoghatnék, elő kell adnom, hogy mit értek én a beszéd és a mondat alatt, mert nézeteim főkép az állítmány kérdésében nagy részt e két fogalom értelmére támaszkodnak. Míg a mondat legjobb meghatározása az volt, hogy ez gondolatainknak szavakban való kifejezése, addig a beszéd is a gondolatoknak tagolt hangokkal való kifejezése volt. Ámde a mondat meghatározását épen azért kezdték megváltoztatni, mert ki akarták vetni belőle a «gondolata szót. (BALOGH PÉTER: A mondat definicziója, Nyr. 19 :291). Ugyanis újabban (mondja BALOGH) a lélektan és a logika a gondolat szót átengedte a közhasználatnak és helyette a képzet, fogalom, ítélet szókat alkalmazza, a közhasználat pedig a fantázia képzeleteit érti a gondolaton ; e szerint a gondolat lelkünkben megy végbe és ellentéte a ténynek. Pedig a mondatban tények is vannak kifejezve. Legfőbb ok pedig, mely miatt a gon-NYELVTÜD. KÖZLEMÉNYEK. XXVIII. 9