Nyelvtudományi Közlemények 28. kötet (1898)

Ismertetések - Petz Gedeon: Gót nyelvészeti irodalom. (Stretiberg, W. Gotisches Elementarbuch. – Kluge, Fr. Geschichte der gotischen Sprache. – Uhlenbeck, C. C. Kurzgefasstes etymologisches Wörterbuch der gotischen Sprache) 114,

GÓT NYELVÉSZETI IRODALOM. 117 nyalja, KLUGE FRIGYES tollából való. PAUL nagy kompendiumának (Grundriss der germ. Philologie) első kiadásában (1889) ugyané feladatot SIEVERS látta el, az új kiadásban KLUGE dolgozata lépett az övének helyébe. SIEVERS dolgozata tulajdonkópen a «klasszikus* gót nyelv jellemző sajátságainak leírása volt, csak egy rövid fejezete szólt a gót nyelvnek későbbi fejlődéséről. KLUGE a gót nyelv történetének emez új feldolgozásában SiEVERsnél részletesebben tárgyalja egyrészt a gót nyelvnek a többi germán nyelvekkel szemben feltűnő sajátságait, másrészt a nyelvnek későbbi fejlődésót az okiratokban előforduló gót szók és a krimi gótok nyelvének adatai alapján alkothatunk magunknak némi képet. WULEILA klasszikus nyelvének tárgyalásában legrészletesebb a hangtan szakasza. A szóvégi törvények fejtegetésében (13. §.) KLUGE eltér SiEVERsnek az első kiadásban (413. 1.) kifejtett felfogásától s egyúttal STREiTBERGnek fentemlített álláspontjától. Ezért azután a szóvégi ó > a (pl. giba, tawida) és di > a (pl. haitada) változásokat nem tudja megmagyarázni, míg SIEVERS és STREITBERG szerint a szóvégi hosszú magán- és kettőshangzók egész törvényszerűen rövidülnek abban az esetben, ha eredetileg éles (,gestossen') hangsúlyozásúak voltak. A g-völ KLUGE azt tartja (28. §.), hogy az már a WULEILA előtti időben explosivhang volt (szóközépi g-nek ugyanis sohasem felel meg szóvégi spiráns), STREITBERG ellenben vocalis utáni helyzetben zöngés spiránsnak mondja. Ezzel kapcsolatban van az, hogy KLUGE (BRAUNEval egyezőleg) a h-t bizonyos esetekben zöngétlen gutturalis spiránsnak tartja (33. §.), míg SIEVERS és STREITBERG szerint valószínű, hogy mindenütt tiszta hehezet volt. A magam részéről már évekkel ezelőtt azt a nézetet fejtettem ki, hogy a g WULPILA idejében már általánosan explosivává lett. (Grimm törvénye 1888., 39. és 75. 1.) — Helyesírási dolog s így látszólag csak külsőség, de nagyon szükségtelen és zavaró újítás KLUGE dolgozatában az, hogy a gót ei-t éi-vel jelöli. Vájjon mire jó ez ? Ezzel csak nem akarja jobban feltüntetni, hogy ennek i a phonetikus értéke ? A hangtannál jóval rövidebben tárgyalja KLUGE az alaktant: itt csak azokat az eseteket állította össze, a melyekben a gót nyelv a rokon nyelvektől eltérőleg régibb alakot tartott fenn, vagy tőlük eltérőleg ujat alkotott. A második szakasz a nápolyi és arezzói okiratok s a naptártöredék gót nyelvi adatait tárgyalja. Hogy itt a nyelvi fejlődésnek már egy későbbi korszakával van dolgunk, azt nem csak a tulajdonképi gót szóknak, hanem a kölcsönszóknak az alakja is mutatja ; érdekes pl. hogy míg a bibliai gótban a lat. lectio-n&k laíktjő felel meg, addig a nápolyi okiratban a lat. cautio már kawtsjó alakban jelenik meg. KLUGE munkájának harmadik szakasza a krimi gótok nyelvének amaz adatait tárgyalja, me-