Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Értekezések - Volf György: Az egyházi szláv nyelv hazája és a magyar honfoglalás - 1

36 VOLF GYÖRGY. mai maczedon nyelvjárások az ószlovénre nézve semminemű fölvilágosítást nem képesek nyújtani. A maczedon eredet hívei egyébiránt mégis kénytelenek lesznek az első esetet elfogadni. A Balkán-félszigetnek különösen törzsökrészén az ókor óta folyton nemcsak századról századra, hanem nagy gyakran tizedről tizedre is igen tetemesen, sőt egész gyökeresen megváltoztak az ethnographiai viszonyok. Már az ókor végén nagy volt ott a mozgás. Akkor is, később is egyik nép a másikat tolta, szorította; egyik nép a másik után vándorolt be, bolyongott ideoda és állt ismét tovább. A nyüzsgés, mozgolódás folyton tartott. Csak a gót, albán és oláh költözködésre kell rámutatnom. Különösen Maczedoniában görög, albán, oláh, szláv mindig kavargott és eléggé kavarog még ma is, a miben néhány század óta még a törökök, sőt czigányok is részt vesznek. E kavargás szanaszét szaggatta és össze-vissza hányta-vetette a maczedon szlávokat, a nyelvjárásoknak csaknem példátlan tarkaságát teremtve. Szaloniki körül pl. a nyelvjárások oly képet mutatnak, mintha a szél hordta volna össze őket. Mind ez azonban nemcsak a IX. század óta történt, hanem már jóval előbb is ügy folyt. Nyugodt közös fejlődésre e nyelvjárásoknak soha megalakulásuk óta nem volt módjuk. Minthogy mégis velejében nemcsak maguk közt, hanem a bolgár nyelvjárásokkal egyetemben egy nyelvet tesznek, közös alapvonásaik csak a IX. század előttről valók lehetnek. A IX. században vagymég újabban e közös alapvonásaik nem fejlődhettek. «Szeretnek ,óbolgár' nyelvről beszélni)), mondja JAGIC, «mintha a IX. században létezett volna a szláv nyelvnek egy olyan egységes typusa, mely az egész Balkán-félszigetet (a mennyire nem volt szerb-horvát) befoglalta. Ez határozottan hely telén ».*) De ép oly hiba volna, ha a közös alapvonásokat valaki a IX. század utánról valóknak gondolná. E közös alapvonások közt pedig legjellemzőbbek az mfmitivusnak képzőtlen volta, az eltűnt declinatiónak pnepositióval pótlása és last not least a hátratevő névmutató. Mind e sajátság megvan az oláhban és albánban is, a mi egy területről való népeknél semmikép sem lehet véletlen találkozás, hanem csak közös forrásból származtatható. E forrás fölfedezésére legjobb vezető a hátratevő névmutató. Valahányszor indogermán nép elhagyva *) Archiv f. slav. Phüol IX. köt. 329. 1.