Nyelvtudományi Közlemények 27. kötet (1897)

Értekezések - Volf György: Az egyházi szláv nyelv hazája és a magyar honfoglalás - 307

AZ EGYHÁZI SZLÁV NYELV HAZÁJA. 313 Ezekhez járul az egész hajdani marahán területen a &:<?7ií-tel összetett számos helynév is (ószlov. sveta, tót. sváty, svaty: szent), melyeknek jelzője bizonyára nem Pannoniából vándorolt ide, hanem a marahánoknál is nasalissal hangzott. Elég bizonyság rá Szvatopluknak a neve, mely az egykorúak és közel egykorúak szerint Sfewtopulchus (VIII. János pápa levelében), Zwmtibulc (Ann. Alamann.),Zu£wdipalc (Vita s. Emmerammi), Zugwtibaldus (Ann. Fúld.), Zu^wdibold (Regino) és StpevSoTrXóxo? (Const. Porphyr.) volt. Az elősorolt példákban ugyanaz a két orrhangzó tükröződik, mely az ószlovénnek sajátja. Ez még élesebben elválasztja a marahánt a tóttól mint a g: h; mert a g-t a tót legalább egy-két idegen szóban ismeri és k pröepositiója is lágy mássalhangzóval kezdődő szó előtt g-nek hangzik, de a nasalismusról merőben nem tud. Mind erre azt mondhatná valaki, hogy valamikor a tótban is meglehetett a g meg a nasalismus vagy pedig ha nem volt, a magyarban válhatott fe-bó) g és fejlődhetett némely hangzók után n vagy m. Az utóbbi föltevést azonban nyelvünk azonnal lerontja. Van ugyan a magyarban olyan szláv eredetű szó, melyet némelyek /z-val, mások g-Yel ejtenek. Ilyen a haluska, mely galuska alakban is közönséges. Csakhogy amaz is, emez is más-más szláv nyelvből került hozzánk és így szó sem lehet arról, hogy nálunk lett akár a /i-ból g, akár a ^-ből h. A magyar kiejtésnek különben is g és h egyformán szokott és így semmi oka, mért váltsa föl egyiket a másikkal. Még kevésbbé lehetséges, hogy az a bizonyos n vagy m fejlődött volna a magyarban. Először is ez n vagy m mássalhangzótorlódást okoz, melyet nyelvünk inkább kerül, nemhogy maga idézné elő. Azután ez n vagy m épen csak ott található nálunk, a hol az ószlovénben nasalis hangzó van; másutt hiába keressük. Tehát csak arra lehetne gondolni, hogy a g és a nasalismus valamikor megvolt a tótban is. De ilyféle nagyon általános ellenvetéssel nem elégedhetünk meg. Nem engedhetjük el annak a valamikornak pontos meghatározását. Ha a közel múltra tehető, annál jobb; ha nem, akkor vissza szabad menni a X. század elejéig. Ezt azért kell végső határnak kitűznünk, mivel azok a szláv eredetű helyneveink, melyekben g ós nasalis reflexek vannak, ettől az időtől, vagyis a marahán föld elfoglalásától kezdve származtak nyelvünkbe. Ha a X. század elején azok a sajátságok a tótban