Nyelvtudományi Közlemények 26. kötet (1896)

Értekezések és közlések - Hegedűs István: Az accusativus a görögben - 67

68 HEGEDŰS ISTVÁN. nyelv mély ismerője, a költői stilus átértője a hataimas szövegkritikus : ha már a szövegkritikai kételyeken felülállónak tekintett egy mondatot, más alapon magyarázott. És mély elméjének becsületére válik, hogy a psychologiai mozzanatra helyezi a súlyt, ha. az új grammatikának e nevezetes módszertani eszközét nem m nevezi meg a nevén és ha az ellipsisektől sem bir teljesen megszabadulni. Ha pl. Homeros A 273: TJ/TJ-STO Yáp xvjp és a hasonló kifejezések magyarázatára kész volt az ellipsis-elmélet és kiegészítek a xatá prsepositióval: Hermann G. az ily megoldással szemben egy más példával áll elő. Ugyancsak Homeros A, 461 : TÓV Sé oxózoc, őaas xáXo<J>e hasonló acc. respectivus mellett nem egészíthető ki az o a a s a x a x á-val. «Etenim xax' OOGB SÍ dixisset, aut in oculis, aut itt parte oculorum, aut per oculos caliginem dixisset offusam esse.o És érdekes példát hoz föl a scholiasta tévedésére, ki Sophokles Trach. 102 : tlfe' (a napról mondja) w xpaua-TSÓWV x a t' ö |i [x a-ra megjegyzi: xatá TÖ ÓTTXIXÓV (hatalmas látvány), holott itt a költő ennyit mond: o qui hic in conspectu nostro splendes. Tehát a praepositiónak localis jelentést tulajdonít. így tévedtek a scholiasták Oed. li. 1086 : versének : sórsp kyói fiávtic h\s.i xai x a i á Y v tó [A Y] v XSpiQ magyarázatában, midőn így értelmezték: IjjiTcsipo? xatá r/jv fvwpajv ouvetó? (tapasztalt eszű, értelmes), holott Hermann G. helyes észrevetele szerint akkor a költő Y v

^

JJ. YJ v íS p t ? -1 írt volna. «Nunc hoc dicit: si ego vates sum, et ex animi .sententia (hitem szerint) intelligens.)) Hermann G. a példák egész sorát hozza föl, melyek a belső tárgy accusativusára, az acc. resp.-ra és az acc.-nak határozói használatára szolgáló példák, melyeket a prcepositiók ellipsise nélkül magyaráz meg, vagy az igében rejlő, de elhallgatott kiható ige oda gondolásával, mely magyarázatot ő permixtio duarum locutionum-nsik nevez vagy pedig egyes állandósult kifejezések brachylogikus átvitelének néz, mint a milyen a semleges acc.-nak határozói jellege (TTOXXÓV apurcoc). Mintegy rámutat a helyes irányra, de azért az ellipsis-töl nem bir menekülni. így pl. 7CT]8áv Tisdía., sp^sa^-at XXIOÍYJV, OCXXYJV yd-óva ájróiasiv, xaipóv scpYjxsi? xXX. kifejezésekre megjegyzi: In his omnibus acc. e verbo pendet occupare, vei obtinere significante, pro quo verbum ponitur modum indicans, quo qui locus occupetur; Elöoc xáXXi a t o <; -1 pedig így magyarázza: s 15 oc, s^wv xáXXiatov. A 7rX^tT0[i.at rcóSa és a hasonló kifejezésekben pedig két kifejezés kapcsolatát (melynek megfelel a szóalakulásban a szóvegyülés) látja. így irX^tTíoas ÓSTCX^TTÍÖ TC ó 5 a oo\>. És Sophokles Antigone-ja következő helyéhez: áp^v 5s thjpav ob Tipegi ta^yava (95 v.) megjegyzi, hogy ez annyi, mint oo 7rpé7usi ou5é ap'/Tjv TTOtstv d*qpwm tét ajJLYj^ava. De hát ez nem ellipsiselméleten alapszik? Maga mondja: «A beszédben e rövidség lassanként úgy el hatalmasodott, hogy senki sem gondolt többé e