Nyelvtudományi Közlemények 25. kötet (1895)

Ismertetések - Simonyi Zsigmond: Vörösmarty mint nyelvész (Kiss Ernő értekezése) 376

376 KISEBR KÖZLÉSEK. vünk cselekedetünckel egyenes légyen (u. az). Az égézz kenyr ő kézékben keeth egenes résre walek (PeerC). Ugyanez az '''egyen szolgál az egyenlő, egyenetlen, egyenget szók tövéül. Végre jelent az egyenes annyit is, hogy egyetértő, «concors, eintráchtig» (NySz. 6.): att'afiáiual igenös (Guary C). Ez már a helyet jelentő -n ragból van képezve, mintha az egyhelyt, együtt határozót így is kifejeznők eggyén, s ebből ép úgy alkották az egyenes-t, mint az egyiitt-tő\ ujabban az együttes-t. Ebből a tőből származnak a megegyenesedik, megegyenesíti = (egyességre jut), egyéniben (együtt, egyúttal) szók. Az egyenest határozószó töve tehát három egyenlő alakú szót leplez, melyek azonban különböző értelműek, mert számnévi (-an), melléknévi (-an) és helyjelentő (-on), ragból származnak. Hogy a nyelvérzék nem érzi már a tőben az egy számnevet, azt mutatja az alak megváltozása (igenyes stb.). KALMÁR ELEK. Vörösmarty mint nyelvész. Irta Kiss Ernő dr. (A váczi főgimnasium értesítőjében.) A bevezetésben azt az örvendetes Ígéretet olvassuk, hogy a szerző nemsokára Vörösmartynak, a magyar nyelv egyik legnagyobb művészének, összes munkáit föl fogja dolgozni nyelvészeti szempontból. Egyelőre magának Vörösmartynak a nyelvről való nézeteit és értekezéseit ismerteti, ámbár «az így nyert kép csak egyoldalú s nem is fényesebb képe lesz V.-nak.» A bevezetésben megemlíti, hogy V. az Athaeumban közölt szóbírálatokon s az Ypszilon háború czímű drámai tréfán kívül voltaképpen csak négy nyelvi értekezést írt, ezek közt egyet a magyar nyelv eredetéről s egyet az összetett mássalhangzók «egyszerítéséről.» Azonfölül élénk részt vett az Akadémia nyelvtudományi munkásságában, ő dolgozta ki a m. helyesirás és szóragasztás szabályait (1832) s többekkel együtt szerkesztette az Akadémia M. és német zsebszótárát (1838), írt továbbá németek számára egy m. nyelvtant (1832). — A II. szakaszban V. mint neológus van jellemezve, nem csak elvi nyilatkozatai idézésével, hanem költői munkáiból vett számos példával, melyek azt mutatják, hogy V. majdnem kizárólag a régi és vidéki kifejezések fölvételével s mesteri alkalmazásával gazdagította az irodalmat. 0 maga kevés új szót alkotott; ezek közt nevezetes a szivar. Helmeczi szócsonkításait metsző gúnynyal ostorozza: Baltával jött fel Pindus tetejére Metőfi: Vájjon hány szónak szegte ma bárdja nyakát ? — III. A megvitatott kérdések. Itt az Ypszilon-háború van ismertetve, továbbá a mássalhangzók egyszerűsítését czélzó érdekes javaslat (V. természetesen az egyszerű c mellett is kardoskodott), végre az ikes igékről szóló fejtegetése. Erről szóltában a szerző nem említi az erdélyi Böjthinek, Eévai példaadójának, az ikes igékről vallott nézeteit, melyeket legújabban Beöthy Zs. irodalomtörténetében ismertettem. — A tartalmas értekezésnek utolsó szakasza ezt a czímet viseli: Vörösmarty, a délibábos. Itt V.-nak szófejtegető módszere van ismertetve. SlMONYI ZSIGMOND.